Tisztelgés a forradalom hőseinek emléke előtt

Tisztelgés a forradalom hőseinek emléke előtt

Az 1848-as forradalom és szabadságharc hőseinek emléktábláinál, domborműveknél, szobroknál és az elesett honvédek sírjainál tartott koszorúzásokkal folytatódott március 15. megünneplése szerdán a Vajdaságban.

Nagybecskereken, a római katolikus temető kápolnájának homlokzatán emléktáblát avattak Szemere Pál honvéd őrnagy, a szabadságharcban elesett első törzstiszt emlékére. Szemere a bánsági hadtest 10. zászlóaljának parancsnokaként a szabadságharcosok győzelmét eredményező perlaszi csatában vesztette életét 44 évesen. A nagybecskereki temetőben nyugszik, jeltelen sírban. Az emléktábla leleplezésénél Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke beszédében kiemelte: “A délvidéki magyarság évente immár negyven helyszínen koszorúz március 15. alkalmából, és ez azt jelenti, hogy a szabadságharc szelleme él a délvidéki magyarságban”.

A bánsági város szülötte Lázár Vilmos honvéd ezredes, az aradi vértanúk egyike, és a közeli Eleméren nyugszik Kiss Ernő honvéd altábornagy, közép-bánsági város másik aradi vértanúja. A Tisza menti Adán, a város központi parkjában Damjanich János honvéd vezérőrnagy domborművét koszorúzták meg szerdán a megemlékezők. Damjanich János ugyancsak a Bánság szülötte: a dél-bánsági Versec közelében született szerb családban. Ő is egyike az aradi vértanúknak. Szabadkán egy honvédtiszt sírjánál koszorúznak szerdán délután: Paganini József (olaszul Giuseppe Paganini) genovai születésű olasz volt. 1849. március 5-én honvéd tüzérszázadosként a kaponyai ütközetben a csatatéren halt meg, a Zentai úti temetőben temették el.

A belgrádi magyar külképviseleten szerdán az 1848-as forradalom és szabadságharc évfordulója jegyében tartottak ünnepélyes állampolgársági eskütételt. Ritecz Miklós főkonzul előtt ezúttal huszonöt – nagyrészt Nagybecskerekről, Torontálvásárhelyről és Temerinből érkezett – honosított fogadott hűséget Magyarországnak. Szerdán este Korsós Tamás, Magyarország szabadkai főkonzulja a Népkör épületének nagytermében fogadást rendez az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 164. évfordulója alkalmából.

Csütörtökön este ugyancsak a szabadkai Népkör épületében tartják meg a VMSZ által szervezett március 15-i vajdasági megemlékezések sorozatának központi ünnepségét, amely a Kossuth téren a Kossuth-szobor megkoszorúzásával kezdődik. Az ünnepség résztvevőit Réthelyi Miklós, Magyarország nemzeti erőforrás minisztere köszönti, majd Pásztor István, a VMSZ elnöke mond ünnepi beszédet. Ez egyúttal a VMSZ kampánynyitó rendezvénye is lesz a 2012-es szerbiai köztársasági, tartományi és önkormányzati választásokra.

Kapcsolódó cikkek