Új iskolatípus Ausztriában

Új iskolatípus Ausztriában

Az “új középiskolának” nevezett oktatási forma általános alapképzést nyújtó iskola 10-14 évesek számára. A változás az eddigi iskolatípusokhoz képest elsősorban a tanítási módszerekben áll, amelyek azt a célt szolgálják, hogy a tananyag elsajátításának menete és a tantárgyak illeszkedjenek a gyerekek képességeihez. Az új oktatási forma mellett megmaradnak a gimnáziumok ugyancsak 10-14 éveseket oktató alsó tagozatai is, ahová hagyományosan a jobb képességű gyerekeket íratják be szüleik. A két kormánypárt egyike, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) eredetileg a 10-14 évesek oktatásának egységesítése mellett kardoskodott, az esélyegyenlőség javításának kulcsát látva ebben. Konzervatív koalíciós partnerük, az Osztrák Néppárt (ÖVP) kitartott a gimnáziumok fennmaradása mellett, a teljes egységesítés szerintük a színvonal romlásához vezetne. A koalíció végül egy “teljesítmény szerint differenciált, magas színvonalú közös iskola” kialakításában egyezett meg.

Az új iskola így elsősorban egy olyan képzést válthat fel, amely elsősorban a szakmai középiskolákban való továbbtanulásra készítette elő a tanulóit. Az egyik fő változás az, hogy a gyerekeket a teljesítményük alapján nem kötött, hanem átjárható csoportokra osztják. A fő tárgyakban – német, matematika és idegen nyelv – az osztályzat mellett szóbeli értékelést is kapnak a tanulók. Az órák egy részén két tanár foglalkozik a kisebb tanulócsoportokra osztott osztályokkal. Mint azt Claudia Schmied oktatási miniszter parlamenti beszédében kifejtette, a cél a magasabb továbbtanulási arány és az, hogy a gyerekek adottságaira összpontosítson az oktatás. A szakértők véleménye egyelőre megoszlik arról, hogy alkalmas-e a kívánt cél elérésére az új iskolatípus.

Az új oktatási formára az állam több pénzt is szán, tanulónként és évenként ezer euróval nagyobb az NMS-es költségvetése, nem utolsósorban a nagyobb oktatói létszám miatt. Az “új középiskola” – német nyelvű rövidítéssel NMS – kísérleti jelleggel eddig is létezett Ausztriában. Eddig 57 ezer gyerek vett részt a kísérleti oktatásban. Az első évfolyamot 2008-ban indították, így idén végeznek először NMS-be járó iskolások. A parlament döntése értelmében 2012 őszétől fokozatosan az egész országban bevezetik. A teljes átállás a 2018-19-es tanévre valósul meg, amikorra várhatóan 220 ezer kisdiák koptatja majd az NMS-ek padjait.