Adományokat vár a Csángó Rádió

Adományokat vár a Csángó Rádió

Csángó RádióA Csángó Rádió földi sugárzásának megteremtéséhez várnak adományokat a médium üzemeltetői.

Lőrinc Cselesztin, a rádió megálmodója és szerkesztője az MTI kérdésére elmondta, azt tervezik, hogy Csángó Rádió adását mintegy 100 km-es körzetben sugározzák, mert csak így tudják egész Csángóföldet lefedni. A rádió jelenleg csak azok számára elérhető, akik számítógéppel és internetes kapcsolattal rendelkeznek, ők viszont szeretnék elérni azt is, hogy földi sugárzással, az éterben is szóljon a műsor, s meghallgathassák azt azok a csángók is, akiknek a rádiókészülékein most csak román adók foghatók. Ehhez azonban önálló stúdióra lenne szükségük – jegyezte meg, hozzátéve, jelenlegi a havi költségeik harmincötezer forintot tesznek ki.
A földi sugárzás kialakításának pontos költségei még nem ismertek, de a részleteken már dolgoznak.

Felidézte, hogy a Csángó Rádió internetes sugárzását 2009. novemberében indította el moldvai Csíkfaluban, hogy a csángók kultúráját terjessze, s hírt adjon az otthon élő és külföldön dolgozó vagy a Moldvából kitelepült csángóknak.

A rádió azonban nemcsak a moldvai csángóknak szól, hanem minden magyarnak és a csángók iránti érdeklődőnek is – mondta az MTI-nek Lőrinc Cselesztin, aki arra is kitért, hogy mivel a csángóság egy része nyelvében már asszimilálódott a románsághoz, a rádió román nyelven is sugároz. A műsorok összeállításába több önkéntes, Duma András, Duma Dániel, Halász Péter és Takács Szabolcs is besegít – sorolta fel. A rádió napi 24 órában sugároz adást, ebből a csángó népzene 15 órát tesz ki. A többi időben könnyűzene, riportok, vallásos és egyéb műsorok hangzanak el. A vallásos programokat az erdélyi Mária Rádióról veszik át.

Lőrinc Cselesztin terveikről elmondta, hogy az eddiginél még színesebb műsorkínálatot szeretnénk a hallgatóinknak nyújtani, az irodalmi, történelmi, kulturális és ifjúsági témák mellett, híradót és időjárás-jelentést is szeretnének adni, valamint szeretnének beszámolni a nagyvilág történéseiről is.