A Szovjetunió sorsára juthat Észak-Korea

A Szovjetunió sorsára juthat Észak-Korea

Észak-Koreának be kell fejeznie a ballisztikus rakéták és atomfegyverek fejlesztését, különben a Szovjetunió sorsára jut. Ezt Ri Mjong Bak dél-koreai államfő mondta hétfőn.

“Észak-Korea az atomfegyvereinek és rakétáinak köszönhetően azt képzelheti, hogy fenyegetést jelent a világra, illetve hogy a fegyverkezés előmozdítja a belső egységét, miközben mindezek valójában a legsúlyosabb veszélyeknek teszik ki” – fejtette ki az elnök egy hétfői dél-koreai rádióműsorban. “Már láthattunk ehhez hasonlót a történelemben: a Szovjetunió is a fegyverkezési verseny során omlott össze. Észak-Korea csak egyetlen módon maradhat fenn: ha befejezi a fegyverkezési programját és együttműködik a nemzetközi közösséggel…” – tette hozzá. Észak-Korea pénteken sikertelenül próbált meg fellőni egy rakétát, amely – Phenjan állítása szerint – egy nem katonai célokat szolgáló műholdat állított volna pályára. Az Egyesült Államok szerint a rakétaindítási kísérlet Észak-Korea nagy hatótávolságú ballisztikus rakétáinak tesztje volt. A rakéta a fellövése után néhány perccel darabjaira hullott és tengerbe esett. A sikertelen kísérlet 850 millió dollárt emésztett fel, amely összeg 2,5 millió tonna kukorica árának felel meg. Ennyi élelmiszer hat évre megoldhatta volna az élelmiszerhiányt.

Kapcsolódó cikkek