Újranyithat a clevelandi magyar Szent Imre templom

Újranyithat a clevelandi magyar Szent Imre templom

Elhárult az akadály a clevelandi magyar Szent Imre templom újranyitása elől, amely várhatóan "elevenítőleg hat" az ottani magyar közösség életére.

A nemzetpolitikai államtitkárság közleményében felidézte, hogy a Vatikán Klérus Kongregációja felülbírálta Richard Lennon clevelandi püspök döntését, mely alapján az egyházmegye 174 plébániájából 50-et bezáratott egy nagyobb, 2009 márciusában bejelentett reform keretében. A döntést követően és a kánonjog értelmében számos egyházközségi tag fellebbezett a klérus kongregációhoz a bezárások ellen – idézték fel a történteket, hozzátéve: ezt követően az egyházmegye március 14-én kapta meg azokat a hivatalos rendeleteket, melyek számos döntés visszavonását tartalmazzák.

A clevelandi katolikus egyházmegye április 17-ei közleménye szerint a püspök nem fellebbez a vatikáni ítélet ellen, és a papokkal és hívőkkel közösen megkezdik 12 plébánia újranyitását, melyeket 2009 és 2010 során zártak be. A 12 érintett plébánia között van a korábban bezárásra ítélt clevelandi magyar egyházközség Szent Imre temploma is. A Szent Imre templom újranyitása várhatóan “elevenítően fog hatni” a clevelandi magyar közösség életére.