Milliók ismerkedhetnek meg a Balatonnal

Milliók ismerkedhetnek meg a Balatonnal

Mesterek mestereSvédek és norvégok milliói ismerkednek a Balaton-felvidékkel a TV-ben. Norvégia után április közepétől Svédországban is elkezdték vetíteni a tavaly szeptemberben a Balaton körül forgatott Mesterek mestere című valóságshow-t, amelyben egykori svéd és norvég élsportolók küzdenek meg egymással.

Mindkét országban a legnézettebb közszolgálati csatorna műsorán szerepel a program. A norvég NRK1 és a svéd SVT1 egyik legnépszerűbb programjának kiemelkedő a nézettsége – közölte a Magyar Turizmus Zrt. (MT Zrt.). Az országonként tíz, reklámok nélkül egyenként egyórás epizódban népszerű veterán sportolók – egykori olimpiai- és világbajnokok – vetélkednek nagy ügyességet, kitartást, állóképességet igénylő, játékos versenyszámokban. Mint írták, a svédországi program első adása április 15-én vasárnap este 20 órakor volt és 2,1 milliós nézettséget ért el; a második epizód 22-én vasárnap este még ezt is meghaladva 2,4 milliós nézőszámot produkált a 9 millió lakosú skandináv országban, és ezzel az idei év eddigi legnézettebb TV-programja volt. Mindegyik epizódot háromszor ismételik, így a csodás balatoni tájakat mintegy 40 órán át láthatják a svéd és norvég nézők.

Tavaly az egy hónapig tartó forgatás során a szereplők és a 90 fős forgatócsoport mintegy 2700 vendégéjszakát töltött el balatoni kereskedelmi szálláshelyeken, a feladatok hátterét a tópart, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park, a Zánkai Gyermek és Ifjúsági Centrum, illetve a Tihanyi-félsziget adta.

Az MT Zrt. közleménye hangsúlyozza, a műsor kiemelkedő nézettsége miatt a magyar tenger környéke felkelti a skandináv vendégek érdeklődését, és a jövőben várhatóan egyre többen választják úti célként a Balatont. A vetélkedősorozat epizódjait a korábbi években Spanyolországban, Máltán és Cipruson vették fel. A szerzői jogi korlátozások miatt a számos helikopterből készült légi felvétellel is tarkított teljes adások Magyarországról nem elérhetők vagy letölthetők.

Kapcsolódó cikkek