Ez az irány

Ez az irány

Fellegi Tamás, fotó: Soós Lajos/MTIFellegi Tamás jelentős mérföldkőnek nevezte, hogy elhárultak az akadályok az IMF/EU-hiteltárgyalások megkezdése előtt. Elmondta, hogy a csomag nagysága a tárgyalásokon dől majd el, a kormány pedig továbbra is elővigyázatossági hitelkeretről tárgyalna.

Az egyes pénzügyi szervezetekkel való kapcsolattartásért felelős tárca nélküli miniszter szerdai sajtótájékoztatóján kifejtette, a tárgyalások időtartamát most még nem lehet meghatározni, a hitelkeret nagyságáról is a tárgyalóasztalnál kell dönteni. Hozzátette, hogy egy ilyen tárgyalás normálisan is több hétig szokott tartani, ám a jelenlegi nemzetközi pénzügyi helyzetben a szokásosnál hosszabb időt vehet igénybe.

Fellegi Tamás szerint miután megszületett a politikai döntés, a következő lépés az lesz, hogy szakértői szinten megkezdődnek a tárgyalások, egyeztetni kell a menetrendet. A szakértői tárgyalásokon az EU, az IMF, az Európai Központi Bank, az MNB és magyar kormány képviselői vesznek részt. Elmondta, hogy a tárgyalásokon várhatóan az adórendszer, a költségvetés és a növekedés kérdésköre is szóba kerül. Kérdésre válaszolva elmondta, hogy az egykulcsos adó is tárgyalási téma lehet az IMF/EU egyeztetésen, de jelezte: a kormány elvi pozíciót foglal el ebben a kérdésben, és nem áll szándékában az arányos egykulcsos adórendszeren változtatni. Arra a kérdésre, hogy ő vezeti-e a majd a hivatalos tárgyalásokat, úgy válaszolt: a miniszterelnöknek van kormánya, ő dönti el, ki vezesse a tárgyalásokat. Hozzátette, sajtóértesüléseket nem kommentál. Kérdésre elmondta, a jegybankkal kapcsolatban a kormány világossá tette, hogy a mostani jegybanki vezetés mandátumának lejártáig, azaz jövő márciusig nem fog lépni sem harmadik jegybanki alelnök, sem a monetáris tanács kibővítése kérdésében.

Ha esetleg bíróság elé kerülnek a még fenn maradt vitás kérdések, azaz az MNB elnökének eskütétele, illetve fizetése, a magyar kormány a bíróság előtt is hajlandó megvédeni az álláspontját – mondta. Hangsúlyozta, a jegybankelnök fizetését illetően a kormány egyértelművé tette, hogy az a közszférára vonatkozó bérrendezés része, és nem egyedi döntés volt. “Ez elvi kérdés, ha kell, készek vagyunk bíróság előtt is megvédeni ezt a pozíciót” – fogalmazott Fellegi Tamás. Hasonlóan nyilatkozott a jegybankelnök esküjéről is, amelyet szintén elvi kérdésnek nevezett.

Megerősítette, hogy a magyar kormány egy elővigyázatossági hitelkeretről kíván tárgyalni a nemzetközi szervezetekkel, ami védőhálót jelent az ország számára. Az Európai Bizottság szóvivője szerdán jelentette be, az EB készen áll arra, hogy megkezdődjenek a pénzügyi tárgyalások Magyarországgal és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) egy elővigyázatossági hitelkeretről. Az Európai Bizottság szerdai ülésén úgy ítélték meg, hogy Magyarország “elégséges lépést tett és kötelezettséget vállalt” ahhoz, hogy elinduljanak a hivatalos tárgyalások – derül ki a brüsszeli hivatalos közleményéből.