Görögország választ

Görögország választ

Előre hozott választások kezdődtek Görögországban. A csaknem tízmillió szavazópolgár a közép-európai idő szerint reggel 6 órától este 18 óráig nyitva tartó választókörletekben adhatja le voksát, megválasztva az egykamarás, 300 tagú parlamentet (vouli), amelynek mandátuma négy évre szól.

A görög törvények szerint kötelező a választásokon való részvétel, elméletig egy év szabadságvesztéssel is sújthatók a távolmaradók, de a gyakorlatban nem alkalmaztak még ilyen szankciókat.

A vasárnapi voksoláson 32 párt, blokk és szövetség indult, előrejelzések szerint a két nagy mellett akár nyolc kisebb párt is átugorhatja a 3 százalékos szavazatküszöböt, és juthat be a törvényhozásba, mivel “büntetőszavazás” várható az elhúzódó adósságválság és recesszió sújtotta országban.

A voksoláson a jelenleg kényszerkoalícióban kormányzó szocialista PASZOK – amely a hitelcsomagokért cserébe elvárt megszorítások miatti hatalmas társadalmi nyomás hatására, két év hatalomgyakorlás után tavaly novemberben volt kénytelen átmeneti kabinetnek átadni a kormányrudat – és konzervatív Új Demokrácia várhatóan jelentősen veszítenek mandátumaik számából, de együtt éppen hogy képesek lesznek többségük megtartására. A győzelemre esélyes Új Demokrácia azonban elzárkózott a nagykoalíció gondolatától. A választáson a szélsőséges politikai erők erősödése várható. Három jobboldali radikális párt – köztük az újfasiszta Arany Hajnal – együttesen akár 20 százalékot is szerezhet.

A voksolás kimenetele roppant bizonytalan. A törpepártok növekvő népszerűsége azzal a veszéllyel fenyeget, hogy elbukik a takarékossági program, amely nélkül viszont a külföldi hitelezők nem nyújtanak segítséget az ország talpra állításához. Amennyiben a két nagy párt nem tud többséget szerezni vagy nem lesz képes koalíciós megállapodást kötni, úgy 25 napon belül új szavazás kiírására kerülhet sor.