Romániában kampányol a házelnök

Romániában kampányol a házelnök

újságírók gyűrűjében a magyar házelnökfotó: Boda L. Gergely/MTIKövér László házelnök a romániai önkormányzati választásokra készülő Magyar Polgári Párt (MPP) tiszteletbeli elnökeként kedden arra bíztatta a Maros megyei magyarokat, hogy éljenek a választás szabadságával.

Az Országgyűlés elnöke Erdélybe érkezésekor, már a marosvásárhelyi repülőtéren is hangsúlyozta, hogy nem a magyar állam képviseletében, hanem az MPP tiszteletbeli elnökeként kívánja segíteni a párt választási kampányát. Kövér kedden délután először a Nyárád-menti településeket kereste fel Bíró Zsolt, az MPP Maros megyei tanácselnökjelöltje és László György, a párt megyei elnöke társaságában. Kövér László minden meglátogatott településen elültetett egy fenyőt az MPP helyi polgármesterjelöltjével közösen: a fenyő ugyanis az MPP választási jelképe, jelmondata pedig a “Választás szabadsága”. “Azért vállaltam a Magyar Polgári Párt tiszteletbeli elnöki címét – dacára annak, hogy ennek nem mindenki örült sem itthon, sem otthon – mert olyan elkötelezett embereket ismertem meg ebben a politikai közösségben, akik elsősorban a közösségük javát szeretnék szolgálni és alkalmasak is erre, hiszen tisztességesek, becsületesek, és nem ijednek meg saját árnyékuktól, amikor ki kell állni a közösség igazáért” – hangsúlyozta az MPP tiszteletbeli elnöke Maros megyei körútján. Kövér László több helyütt rövid műsorral köszöntötték az MPP szimpatizánsai, Nyárádszeredában a hagyományos magyar harcművészetet népszerűsítő “Bekecs barantacsapat” állt díszőrséget, Jobbágytelkén a helyi hagyományőrző néptánccsoport lépett fel.

Az MPP tiszteletbeli elnöke felhívta hallgatósága figyelmét arra is, hogy választásukkal nemcsak saját sorsukról döntenek. “Az Európai Unió adta lehetőségekkel élve otthonról mindent megteszünk azért, hogy szorosabbra fűzzük a nemzet szálait, de ehhez önöktől is segítséget kérek: válasszanak olyan vezetőket maguknak, akik nem csupán helyben jó gazdái a közösségnek, hanem velünk együtt azt vallják, hogy az együvé tartozásunk a legtermészetesebb dolog kell legyen a világon. Azt ne kelljen sem eltitkolni, ne kelljen se félni miatta, hanem érezzük magunkat úgy, mint egy nemzet egyenlő polgárai” – mondta Kövér László.

Az MPP tiszteletbeli elnöke szerdán Hargita, csütörtökön pedig Kovászna megyében segíti a Szász Jenő pártjának választási kampányát. A bukaresti parlament házelnökei, Vasile Blaga szenátusi és Roberta Anastase képviselőházi elnök hétfőn nyílt levélben kérték Kövér Lászlót, a Magyar Országgyűlés elnökét: halassza el tervezett romániai látogatását az önkormányzati választások utáni időszakra, ám ő válaszlevelében rámutatott, hogy Romániába – mint a schengeni övezethez csatlakozni akaró baráti országba – elsősorban nem közjogi méltóságként és nem hivatalos út keretében, hanem magánemberként, politikusként, egy Romániában törvényesen bejegyzett párt, a Magyar Polgári Párt (MPP) tiszteletbeli elnökeként és nem utolsósorban uniós polgárként kíván látogatni. Kövér László kedden délután, menetrend szerinti repülőjárattal érkezett Marosvásárhelyre, ahol az összesereglett újságíróknak elmondta, nem tartott attól, hogy feltartóztatják a román hatóságok, erre ugyanis semmilyen okot nem adott.