Döntöttek a görögök, maradnak

Döntöttek a görögök, maradnak

A konzervatív Új Demokrácia (ND) párt nyerte meg a vasárnapi görögországi parlamenti választást, közös kormányt alakíthat más Európa-párti politikai erőkkel. Ez azt jelenti, hogy Görögország marad az Európai Unióban.

A szavazatok 50 százalékának összeszámlálása alapján az ND a voksok 30,23 százalékát kapta, s a bónuszmandátumokkal együtt 130 helyet szerezhet a 300 fős parlamentben. A Radikális Baloldali Koalíció (Sziriza) a szavazatok 26,35 százaléka révén 70 helyet kaphat. A szocialista Pánhellén Szocialista Mozgalommal (Paszok) a voksok 12,62 százalékát kapta meg, és 34 helyhez juthat a parlamentben. A Demokratikus Baloldal (Dimar) a voksok 6,05 százalékával 16 mandátumot fog birtokolni a törvényhozásban. Az eredményekből ítélve Görögországban olyan kormány alakulhat, amelyben összefognának az egyértelműen Európa-párti erők, tehát az ND, a Paszok és a Dimar. Ellenzékbe szorulna a Sziriza, ez a párt pedig – amelyhez időközben átállt számos, korábban a Paszok színeiben politizáló szakszervezeti vezető – összefogna a kommunistákkal (KKE), és sztrájkokat és tüntetéseket szervezve teljes káoszba dönthetné Görögországot – vélik elemzők.

a Dow Jones

A helyzet bonyolultságát tükrözi, hogy a választási eredmények közzététele után az euró rövid időre háromhetes csúcsra erősödött az amerikai dollárhoz képest az ausztráliai bankközi kereskedésben, majd ismét gyengülni kezdett. Antonisz Szamarasz, az ND elnöke a részeredmények közzététele után tartott sajtótájékoztatón úgy nyilatkozott, “a görögök arra szavaztak, hogy az ország maradjon az európai úton és az euróövezetben”. “Nem lesz több kalandozás. Nem férhet kétség ahhoz, hogy Görögország helye Európában van” – hangoztatta Szamarasz, aki szerint a polgárok szavazataikkal olyan politikát választottak, amely munkahelyeket, növekedést, igazságosságot és biztonságot fog teremteni. Közölte, hogy Athén folytatni fogja a pénzügyi konszolidációt és a strukturális reformokat, és tiszteletben fogja tartani nemzetközi kötelezettségeit. Felszólította az összes, parlamentbe jutott pártot, hogy csatlakozzon a “nemzeti megmentés” kormányához. 

Evangelosz Venizelosz, a Paszok elnöke – volt pénzügyminiszter – bejelentette, hogy pártja kész részt venni az egységkormányban, de szerinte négypárti kormánynak kell alakulnia az ND, a Paszok, a Sziriza – amely mereven elutasítja a nemzetközi mentőcsomag fejében vállalt megszorításokat -, illetve a Dimar részvételével. Az első részeredmények közzététele után Alexisz Ciprasz, a Sziriza vezetője elismerte választási vereségét, felhívta Szamaraszt, és gratulált neki. Ciprasz burkoltan ugyan, de elutasította a közös kormányzást Szamarasz pártjával. Ciprasz már a választás előtt kizárta a részvételt olyan kormányban, amely támogatja a megszorításokat, amelyek – szerinte – ötéves recesszióba taszították az országot.