Svájc segít Németországnak

Svájc segít Németországnak

Az alpesi ország az adóelkerülés elleni svájci-német megállapodás jövő évi életbe lépésekor lehetővé akarja tenni a német adóhatóságnak, hogy betekintsen a svájci bankok azon német ügyfeleinek korábbi tranzakcióiba is, akik valamikor elhelyezték pénzüket titkos svájci bankszámlán, majd még a megállapodás hatályba lépése előtt tovább is vitték valamelyik harmadik országba. Ezt írta a Focus című német folyóirat.

A német adóhatóság tavalyig visszamenőleg vizsgálhatná ezeknek az ügyfeleknek a tranzakcióit. A svájci parlament várhatóan a következő hónapokban szavazza meg az erről szóló törvényt, és emiatt nem kell újratárgyalni azt a megállapodást, amelyet áprilisban kötött a két ország az adócsalás céljából svájci bankszámlát használó németek kiszűrésére.

A fő német ellenzéki pártnak, a szociáldemokratáknak (SPD) az áprilisi megállapodás nem tetszik, s közölték, hogy meg fogják vétózni, éppen a visszamenőleges vizsgálat lehetőségének hiánya miatt. A német kormánynak a berlini felsőházban van szüksége az SPD támogatására.

Joachim Poss, az SPD egy rangidős tagja a Berliner Zeitungnak szombaton nyilatkozva kijelentette: Németországnak és az Európai Uniónak fontolóra kellene venniük, hogy kitiltsák a svájci bankokat Németországból, ha Svájc nem működik együtt az ügyben.

Angela Merkel német kancellár kormánya azt állítja, hogy a svájci-német megállapodás életbe lépése után Németország óriási adóbevételre számíthat. Becslések szerint a németek mintegy 150 milliárd eurót tartanak svájci bankszámlákon.