Óriási képeslap

Óriási képeslap

Huszonhárom kilós képeslapot kapott egy szlovéniai település polgármestere.

Az olasz határ mentén fekvő Nova Gorica első embere, Matej Aréon nevére érkezett az 54 négyzetméteres képeslap rajta a város panorámafotójával. A feladó egy szlovén zenei szervezet, amely a laptól Guinness-rekorderséget remél, annak révén pedig reklámot a szlovéniai Nova Gorica városának, azon belül pedig a GOF nevű helyi zenei fesztiválnak.

A világrekorderséghez előzetesen kikérték nemzetközi szervezet instrukcióit. Ehhez a képeslapot megfelelően el kellett látni bélyeggel. A küldeményt végül nem adták fel, mivel nemhogy postaládába, de még egy postára sem fért volna be, így egyetlen postásnak sem kellett görnyedeznie, a készítők maguk adták át a polgármesternek a hivatala előtti téren. A mű ott is marad erre a hétre, utána turnéra indult több szlovén városba, majd pedig visszaviszik Nova Goricába állandó kiállításra.

A korábbi képeslapcsúcs 49 négyzetméter, a német posta tartja 2009 óta.

Kapcsolódó cikkek