Obama győzött

Obama győzött

Az Amerikai Egyesült Államok újraválasztott elnöke, Barack Obama

Barack Obamát újabb négy évre megválasztották az Egyesült Államok elnökének. A hírt helyi idő szerint kedden éjjel a szavazatszámlálási részeredmények alapján egybehangzóan közölte a Fox News, a CNN és a CBS televízió.

 

Az elnök több más “billegő” állam mellett győzni tudott a mindkét kampánystáb által kulcsfontosságúnak tartott Ohióban, és az állam 18 elektorával elérte az elnökválasztói testületben az újraválasztáshoz minimálisan szükséges 270 szavazatot. Ismét bebizonyosodott az a politikai axióma, hogy Ohio elhódítása nélkül republikánus elnökjelölt nem tud győzni az Egyesült Államokban.

A második világháború utáni időszakban ezzel – Bill Clinton után – Obama a második olyan demokrata párti elnök, aki meg tudta szerezni a második mandátumot is, és a Fehér Ház első olyan lakója, akinek 7,5 százalék feletti munkanélküliségi ráta felett sikerült a duplázás.

Bebizonyosodott, hogy igazuk volt azoknak a közvélemény-kutatásoknak, amelyek kis mértékű Obama-fölényt jeleztek előre a “billegő” államokban és hogy Mitt Romneynak a választás napján Ohióban és Pennsylvaniában tett kampánylátogatását az égető szükség diktálta.

Obama úgy szerezte meg az újraválasztásához szükséges elektori szavazatszámot, hogy két kulcsfontosságú “csatatérállamban”, Floridában (29 elektor) és Virginiában (13 elektor) még nem hirdettek győztest.

Az újraválasztott amerikai elnök twitteres mikroblogjában köszönte meg híveinek szerdára virradóra, hogy támogatták az elnökválasztáson.

“Mindent, amit elértem, nektek köszönhetek” – írta a közösségi portálon az amerikai elnök, miután a hírtelevíziók saját összesítéseik alapján bejelentették, hogy újraválasztották a hivatalban lévő elnököt.
“Újabb négy év… Mindnyájunknak részünk volt benne. Így kampányoltunk, és ezek vagyunk mi. Köszönöm.” – írta Obama.
Barack Obama hívei közben önfeledt ünneplésbe kezdtek az amerikai nagyvárosok utcáin. Hatalmas ujjongó tömeg gyűlt össze Obama chicagói választási főhadiszállásánál, a New York-i Times Square-en és Los Angeles központjában is. 

Az AP hírügynökség rövid kommentárjában kiemelte, hogy Barack Obama a gyönge gazdaság és a középosztályt gúzsba kötő magas munkanélküliség ellenére képes volt előnyre szert tenni Ohióban és a többi ingadozó szövetségi államban.

Soros György magyar származású amerikai milliárdos befektető örömét fejezte ki Obama újraválasztása miatt.

“Boldogsággal tölt el, hogy Obama elnök győzött. Az amerikai választók elutasították a szélsőséges álláspontokat, megnyitva az utat a kényesebb politikai kérdések előtt” – mondta Soros. Reményét fejezte ki, hogy a republikánusok jobb partnerek lesznek a következő években, hogy az ország elkerülje a “fiscal cliffként” (költségvetési sziklaszirt) emlegetett gazdasági helyzetet. Soros arra utalt, hogy ha a kongresszusnak nem sikerül megállapodnia a szükséges költségvetési megszorításokról, a jövő év elején életbe lépnek az automatikus egyenlegjavító mechanizmusok (600 milliárd dollárra tehető adóemelések és kiadáscsökkentések), amelyek a “sziklaszirt” széléről ismét a recesszió szakadékába sodorhatják az országot.

A Reuters hírügynökség is azt hangsúlyozza, hogy Barack Obama számára a költségvetési vita rendezése és a “fiscal cliff” elkerülése lesz a legfontosabb feladat.

Közben a távol-keleti pénzpiacokon, Tokióban és Szingapúrban is gyengülni kezdett az amerikai dollár Obama választási győzelmének hírére.

Guido Westerwelle német külügyminiszter nyilatkozatában annak a reménynek adott hangot, hogy Barack Obama újraválasztása új lendületet ad a leszerelésnek, valamint a világkereskedelem liberalizálásának.

A New Yorkban tartózkodó Westerwelle úgy véli, hogy az Egyesült Államok külpolitikájában nem várható számottevő változás. Kiemelte, hogy Németország mindeddig rendkívül jól együttműködött az Egyesült Államokkal. Meggyőződését fejezte ki, hogy ez a jövőben is így marad.

Üdvözölte Obama újraválasztását a belga miniszterelnök, Elio Di Rupo is, aki úgy vélte, hogy ez bátorító jelzés az Egyesült Államok és a világ jövője szempontjából. A választók egy igazságosabb és toleránsabb Amerika mellett foglaltak állást – értékelte Elio Di Rupo.

A belga kormányfő szerint a demokrata párti elnök újraválasztása lehetővé teszi, hogy Európa és az Egyesült Államok erősítse erőfeszítéseit a béke érdekében.

Gratuláltak Barack Obama újraválasztásához az Európai Unió intézményeinek vezetői és a NATO főtitkára szerdán kora reggel.

José Manuel Barroso, az Európai Bizottság és Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke közös közleményben fejezte ki örömét Obama újraválasztása kapcsán. Az Egyesült Államokat az unió stratégiai partnerének nevezve reményüket fejezték ki, hogy folytatódik az utóbbi négy évre jellemző szoros együttműködés, Brüsszel és Washington közösen lép fel a gazdasági és biztonsági kihívásokkal szemben.

“A növekedés- és munkahelyteremtés Amerika és Európa számára is kulcsfontosságú, és folytatjuk a munkát Obama elnökkel, hogy a transzatlanti piac páratlan lehetőségeit kiaknázzuk. Készen állunk, hogy folytassuk a szoros együttműködést külpolitikai kérdésekben és közös értékeink előmozdításában” – áll Barroso és Van Rompuy közleményében.

Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) elnöke közleményében a világ legszorosabb szövetségének nevezte az EU és az Egyesült Államok partnerségét, amely olyan közös értékeken és érdekeken alapul, mint a szabadság, a demokrácia, a nemzetközi jog, a jogállamiság és az emberi jogok tisztelete. Arra is rámutatott, hogy az unió és az Egyesült Államok kapcsolata a világ legjelentősebb gazdasági relációja, a két térség a világ gazdasági kibocsátásának nagyjából a felét, a világkereskedelemnek pedig a harmadát adja. Éppen ezért az EP német elnöke minden felesleges befektetési és kereskedelmi akadály lebontását szorgalmazza, és azt reméli, hogy 2015-re létrejön a transzatlanti egységes piac.

Gratulált az amerikai elnöknek Anders Fogh Rasmussen, a NATO főtitkára is. A dán politikus szintén azt reméli, hogy a további szoros együttműködésnek köszönhetően a katonai szervezet a gyorsan változó világban is hatékony tud maradni az új fenyegetésekkel szemben.

“Európa és Észak-Amerika kapcsolata, amely azokra a közös értékekre épül, amelyek mentén szövetségünk több mint 60 éve létrejött, továbbra is erős, és továbbra is ugyanolyan fontos az euroatlanti béke és biztonság fenntartásának szempontjából, mint eddig bármikor” – vélekedett Rasmussen.

David Cameron brit és Stephen Harper kanadai kormányfő hazájuk nevében elismerését fejezte ki szerdán Barack Obamának elnökválasztási győzelme alkalmából, Jean-Claude Juncker pedig az Eurogroup nevében úgy nyilatkozott, hogy könnyebb együttműködni egy olyan amerikai elnökkel, aki már második hivatali idejét tölti.

“Szívélyes üdvözletem Barack Obama barátomnak! Türelmetlenül várom, hogy folytassuk közös munkánkat” – írta Twitter-profilján a konzervatív brit miniszterelnök, aki közel-keleti körútja keretében Jordániában tartózkodik, és éppen egy szíriai menekülttábort látogatott meg. 

A szintén konzervatív Harper kifejezte örömét amiatt, hogy kormánya a következő négy évben is együttműködhet az Obama-adminisztrációval a kétoldalú kereskedelem és a befektetések fejlesztése területén. “Kanada és az Egyesült Államok kapcsolata az egyik legkiterjedtebb kétoldalú kapcsolat a világon” – írta Harper közleményében.

Thomas Mulcair, a kanadai ellenzéknek, a balközép Új Demokrata Pártnak a vezetője is gratulált Obamának, és hangsúlyozta, hogy a győztes jelölt elkötelezett híve a tartós fejlődésnek. “Nagyon várom, hogy együttműködhessek az elnökkel annak reményében, hogy egy igazságosabb, zöldebb és gazdagabb világot építünk mindenki számára” – mondta Mulcair.

Jean-Claude Juncker luxemburgi kormányfő, az eurózóna pénzügyminisztereit tömörítő Eurogroup Szingapúrban tartózkodó vezetője még azelőtt, hogy ismertté vált Obama győzelme, azt mondta: “Az elnökök első mandátumuk idején általában a nehéz belföldi feladatokra koncentrálnak, második mandátumuk alatt viszont hajlamosak újra felfedezni az európai identitást. Az Egyesült Államoknak és Európának szüksége van egymásra, szorosan együtt kell működnie” – mondta Juncker, aki a laoszi Ázsia-Európa csúcstalálkozóról utazott Szingapúrba.

A Magyar Külügyi Intézet munkatársa szerint az elmúlt szűk egy évtizedben jelentősen átalakult az Egyesült Államok társadalma, a fehér középosztály megnyerése már nem elég a győzelemhez az elnökválasztáson, ezért diadalmaskodhatott ismét Barack Obama.

Azzal kapcsolatban, hogy az Egyesült Államok hivatalban lévő elnökét újraválasztották, Balogh István Amerika-kutató az MTI-nek szerdán azt mondta, a republikánus Mitt Romney arra számított, hogy a fehér középosztály szavazataival egyrészt hozza a saját bázisa támogatását, másrészt a bizonytalan szavazók körében is jól tud szerepelni. E csoport egy jelentős részét azonban nem sikerült megszereznie, és “ami ennél is fontosabb”, az afroamerikaiak és a spanyol ajkúak “szinte egy az egyben” Obamára voksoltak – fogalmazott a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója . Hozzátette, a demokrata jelölt jobb eredményt ért el a nők és a fiatalok között is, és “ez a választói koalíció” garantálja számára a győzelmet.

A Politico hírelemző portál közlése szerint felmérések alapján a választópolgárok 24 százaléka liberálisnak, 35 százaléka konzervatívnak, 40 százaléka pedig mérsékeltnek tartja magát, aki elvileg egyik irányhoz sem húz – fejtette ki. Rámutatott, az utóbbi csoportból azonban a gyakorlatban nagyon sokan a demokratákra szavaztak, tehát Obama a bizonytalanok és függetlenek körében is egyértelműen jobban teljesített.

A szakértő nem számít jelentős politikai változásra Obama második ciklusában, az elnök azonban most már megszabadult az újraválasztás terhétől, munkáját immár nem a választók, hanem a történelemkönyvek ítélik meg – jegyezte meg. Ezért fontos, milyen politikai örökséget hagy hátra például Irán, Szíria, Kína vagy az arab tavasz kérdésében – vélekedett.

Mint mondta, bár úgy tűnhetett, a piacok jobban örültek volna Romney győzelmének, de a CNN hírtelevízió korábbi hírei szerint valószínűleg ez a hatás – amely akár egyes gazdasági mutatókban is megmutatkozhat – csak rövid ideig tartott volna. Bár a republikánus jelölt maga is üzletember, a vállalkozókat végső soron szintén az érdekli leginkább, hogy az Egyesült Államok – az elnök pártállásától függetlenül – miként képes a költségvetési deficit és az államadósság csökkentésére – közölte Balogh István.

Magyarország továbbra is stratégiai szövetségesének tekinti az Egyesült Államokat, és arra törekszik, hogy a kétoldalú kapcsolatok változatlanul erősek maradjanak – mondta Kumin Ferenc, a Miniszterelnökség nemzetközi sajtókapcsolatokért felelős helyettes államtitkára szerdán a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Annak kapcsán, hogy Barack Obamát újabb négy évre megválasztották az Amerikai Egyesült Államok elnökének, Kumin Ferenc hangsúlyozta, korábban, az elnökválasztási kampány ideje alatt is többször hangsúlyozták, ez a magyar kormány fő célja, függetlenül attól, hogy lesz-e változás az Egyesült Államok vezetésében vagy sem. 

Kiemelte, mivel az ország vezetésének “színezete” nem változik, így valószínűleg az alapvető irányok sem fognak, viszont néhány olyan pozícióban, amely fontos Magyarország megítélése szempontjából, várható változás, ilyen például a külügyminiszteri poszt. 

A helyettes államtitkár beszélt arról is, hogy bár politikai iránya miatt a republikánus párt közelebb áll a magyar jobbközép kormányhoz, hiba lenne az amerikai pártokat teljes mértékben megfeleltetni az európaiaknak.

Frank Tibor történész, egyetemi tanár a műsorban azt mondta, az amerikaiak megosztottak több fontos kérdés, például az államadósság, a külföldi elkötelezettség, a gazdasági helyzet és a munkanélküliség tekintetében, és ezekben a témákban nagyjából hasonló méretű a demokraták és a republikánusok tábora. 

Az eddigi adatok alapján a különböző választói csoportok a várakozásoknak megfelelően szavaztak, a nők, az afroamerikaiak és a kisebbségek például inkább a demokratákra – közölte. 

Úgy vélte, a republikánusok a “régi vágású, fehér, angolszász, protestáns” profilt tették jelképükké, míg Obama a mai sokszínű, multikulturális, modern Amerikát sokkal jobban képes megjeleníteni retorikájában is. 

A második ciklusát kezdő Obama fő feladatának a munkanélküliség és az államadósság csökkentését, a nemzetközi katonai vállalkozások számának és volumenének visszafogását nevezte a szakértő.

A magyar ökopárt, a Lehet Más a Politika őszintén gratulál Obama elnöknek az újraválasztásához – közölte Jávor Benedek frakcióvezető szerdán az MTI-vel az amerikai elnökválasztás eredményére reagálva.

Azt írta: sok sikert kívánnak az Egyesült Államok negyvennegyedik elnökének ahhoz, hogy találjon tartós és méltányos megoldást az új évezred eddigi legnagyobb kihívására, a gazdasági válságra.
“Reményünket fejezzük ki, hogy Elnök Úr megújult érdeklődése az elmúlt évtizedekben egyre mélyülő globális ökológiai válság fenntartható kezelése iránt olyan eredményekhez vezet, amelyek mindannyiunkat közelebb visznek egy fenntarthatóbb és igazságosabb jövőhöz” – áll az ellenzéki párt közleményében.

Jávor Benedek ebben jelzi azt is: őszintén kívánják, hogy Barack Obama olyan válaszokat találjon az új, bizonytalansággal terhelt korszak kihívásaira, amelyek elősegítik a nemzetek közötti békés együttműködést.

A Magyar Szocialista Párt szívből jövő elismerését fejezte ki a demokraták régi-új elnökének, Barack Obamának választási győzelméhez – közölte az ellenzéki párt szerdán az MTI-vel.

Mesterházy Attila pártelnök-frakcióvezető azt írta, gratulálnak ahhoz, hogy Barack Obama újabb négy évet nyert a megkezdett reformok és nagyszabású tervek végigviteléhez.

Barack Obama nehéz sorsúak iránt érzett felelőssége, a leszakadók támogatása és a demokrácia iránti elkötelezettsége, valamint kiegyensúlyozó külpolitikája olyan irányt szab Amerikának, amely nemcsak az országnak, de az egész világnak is előnyére válik – fogalmazott Mesterházy Attila.

Úgy értékelte, hogy Obama következetes és mértéktartó politikájával nemcsak az Egyesült Államok, hanem “mi, mindannyian nyertünk”. A demokraták világképe, amelynek alapja a szolidaritás, reményt és biztonságot ad az embereknek és olyan jövővel biztat, amely esélyt ad a legnehezebb körülmények között élőknek is – fogalmazott közleményében a szocialisták vezetője.