Kína új vezetőivel ismerkedik

Kína új vezetőivel ismerkedik

A kínai napilapok teljes terjedelmében közlik a Kínai Kommunista Párt (KKP) újonnan megválasztott főtitkárának, Hszi Csin-pingnek az első nyilvános beszédét, a címoldalak az új központi politikai vezetés fényképeivel jelentek meg, a pénteki újságok mély elemzéseket nem közölnek, inkább csak bemutatják az új vezetőket.

Míg a csütörtöki főtitkári beszéd több vonatkozásban is eltért a megszokottól, annak, valamint a kapcsolódó híreknek a tálalása a már ismert forgatókönyv szerint zajlott az állami és pártmédiában, a központi televízióban, a rádióban és a lapokban. A televízió különböző csatornáin közreadta például a 25 tagú politikai bizottság és az állandó bizottság tagjainak arcképét, életrajzi adatait és többször is leadta Hszi beszédét.

A központi pártlap, a Zsenmin Zsipao pénteki szerkesztőségi cikkében arra hívta fel a figyelmet, hogy az új vezető testületekben “feddhetetlen és jó képességű fiatalok” csoportja kapott helyet. A lap még azt is megállapítja, hogy Kínának erős és egységes vezetésre van szüksége, megfelelő ideológiával és irányelvekkel, hogy “elősegítse a nemzet céljainak megvalósítását”.

A kínai emberek nagy része most először láthatta Hszi Csin-pinget hosszabban beszélni, s egy – nem reprezentatív, s a hivatalos média által terjesztett – felmérés szerint Hszi hangja, hangvétele és szóhasználata, megjelenése és modora rokonszenvet ébresztett az “átlag kínaiakban”. Hszi az ismert és sokat ismételt lózungok közé “rejtett” mondatok helyett világosan fogalmazott, miközben nem hagyott kétséget afelől, hogy a párt (és az ország) a már megkezdett és kijelölt úton halad tovább.

Megfigyelők szerint nem egyszerűen arról van szó, hogy máris több teret kapott a személyisége, illetve érvényesült a stílusa, hanem arról is, hogy nyilvános megjelenését körültekintőbben tervezik meg, s maga a cél is az, hogy vezetőjüket közelebb vigyék az emberekhez. Hszit karaktere, múltja és habitusa erre alkalmassá is teszi.

Ami a párt és az ország politikai, gazdasági, társadalmi célkitűzéseit illeti, azzal kapcsolatban Willy Lam a kínai belpolitika elismert hongkongi szakértő megfigyelője azt nyilatkozta, hogy Kína előtt elsősorban sürgető gazdasági feladatok állnak, benne a strukturális átalakításokkal, a modernizáció felgyorsításával. Úgy vélte, Peking a diplomáciában határozottabb hangot fog megütni, hadseregének fejlesztését felgyorsítja, a társadalmi stabilitás mindenhatóságát fenntartja; a nyugati értelemben vett “politikai reform” kérdése – álláspontja szerint – egyáltalán nincs terítéken.