Évente egymilliárd dollárt pumpálhat kínai gázprojektjeibe a Shell

Évente egymilliárd dollárt pumpálhat kínai gázprojektjeibe a Shell

Évente akár egymilliárd dollárt is fektethet kínai gázprojektjeibe a Royal Dutch Shell olajipari óriás. Ezt írja a China Daily című napilap a vállalat közlésére hivatkozva.

Európa legnagyobb olajvállalata a kínai nyersanyagéhség kielégítésében vállalna a jövőben nagyobb szerepet. A cég jelenleg két gázblokkal van jelen a kelet-ázsiai országban, a Szecsuán tartománybeli Csincsiu és Fosun városok körzetében, a kínai nemzeti olajtársasággal, a CNPC-vel együttműködésben.

Csincsiuban a tervezett 21-ből 13 kút már működik, naponta 110 ezer köbméter gázt kitermelve, a további kutak jövő áprilisban nyithatnak meg. Fosunban év végén vagy jövő év elején kezdődhet a kitermelés, itt egy 15 kútból álló bázis kiépítését tervezi a vállalat.

A hosszú távú terveket illetően a Shell elsősorban a palagáz-kitermelésben érdekelt, a becslések szerint ugyanis Kína rendelkezik a világ legnagyobb nem-hagyományos gázkészletével, amely akár 600 milliárd köbmétert is kitehet.

Kína földgáz-kitermelése felszálló ágban van. A CNPC helyettes vezetője, Jü Pao-caj egy múlt heti sanghaji konferencián úgy ítélte meg, hogy a földgáz kitermelése az idei 148 milliárd köbméterről az évtized végéig 200 milliárd köbméterre nőhet. Ehhez 20 ezer új kútra, 400-600 milliárd jüan (1 jüan = 35,20 forint) értékű befektetésre lesz szükség. A pénzügyi és technológiai háttér megteremtéséhez a külföldi befektetőket sem nélkülözheti az ország.

Nem a Shell az egyetlen külföldi cég, mely nagyobb szerepet kíván vállalni a kínai energiapiacon: a CNPC legnagyobb hazai versenytársa, a Sinopec 2010-ben a BP-vel, a Chevronnal és az ExxonMobillal is partnerségi szerződést kötött Kujcsou és Szecsuán tartományokban való kitermelésre.

Kapcsolódó cikkek