Folyamatosan merülnek fel kereskedelmi aggályok is. Júliusban a Twitter felfüggesztette egy időre egy újságíró hozzáférési jogát, aki nyilvánosságra hozta az NBC egyik vezetőjének email-címét, miközben felrótta neki a londoni olimpiai közvetítések hiányosságait. A Twitter elismerte, hogy figyelte az üzleti partnerét (NBC-t) bíráló tweeteket, és megfogadta, hogy felhagy ezzel a gyakorlattal.

Túlbuzgó automaták

Az automatizált rendszerek is bizonyulhatnak túlbuzgónak. A szerzői jog megsértésére hivatkozva blokkoltak egy időre a YouTube robotjai egy olyan videót, amelyen Michelle Obama mondott beszédet a Demokrata Párt szeptember 4-i konvencióján (talán a háttérzenét találták gyanúsnak). Augusztusban az amerikai űrkutatási ügynökség, a NASA Mars-expedíciójának hivatalos felvételei jutottak ugyanerre a sorsra.

Jillian York, a szólásszabadságért küzdő Electronic Frontier Foundation csoport képviselője annak a véleményének adott hangot, hogy bizonyos szolgáltatások elzárkóznak mindenféle aktfotó közzétételétől – még akkor is, ha nyilvánvaló, hogy ártalmatlanok vagy éppen művészi célzatúak -, mert attól tartanak, hogy fennakadhat a pornográfiaellenes szoftverek szűrőjén.
Hogy megoldást találjanak erre a problémára, a webes cégek igyekeznek tökéletesíteni rendszereiket. A Facebook jelentéskészítő eszközének segítségével a felhasználók most már egyszerűen, egymás között rendezhetik sérelmeiket. Tim Wu (Columbia Egyetem) úgy véli, hogy a videómegosztók egy napon felhasználókból álló bizottságoktól kérhetik majd annak eldöntését, hogy az adott kényes felvétel bemutatható-e országukban.

Az európaiakat jóval kevésbé aggasztja a meztelenség, és valószínűleg szívesen megszabadulnának az amerikai hirdetők prűd normáitól. De ezt nehéz lenne érvényesíteni a közösségi hálózatok határokon átnyúló kapcsolatainak környezetében.

Bírónak és hóhérnak lenni egyszerre

Az egyszerűbb jogorvoslati megoldások boldogabbá tehetik a felhasználókat.
Rebecca MacKinnon, az internetszabadság szakértője szerint a webes cégek egyszerre járnak el a jogalkotó, a rendőrség, a bíró, az esküdtszék és a hóhér szerepében moderálási elveik érvényesítése érdekében, pedig inkább több lehetőséget kellene kínálniuk a fellebbezésre. Az európai digitális szabályozás formába öntésében is közreműködő holland európai parlamenti képviselő, Marietje Schaake a The Economistnak nyilatkozva kijelentette: ha az internetezők fel akarnak lépni a példátlan ítéletekkel szemben, akkor ahhoz jóval nagyobb törvényi támogatásra van szükségük.

Egyes országokban a törvények módosításával elejét lehetne venni a rossz döntések megszületésének. Bizonyos kormányok ugyanis idejétmúlt médiatörvények mögé bújva fenyegetik az internetes cégeket, azt állítván, hogy kiadói – és nem technológiaszállítói – felelősség terheli őket a felhasználói tartalmak közreadásakor. 2010-ben egy olasz bíróság felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt három Google-vezetőt, miután megjelent egy olyan videó a YouTube-on, amely egy fogyatékos fiú megfélemlítését mutatta be. A testület annak ellenére döntött így, hogy a cég azonnal eltávolította a sértő tartalmat az oldalról, amint erről értesítést kapott.

Az öncenzúrától a jó törvényekig kellene eljutni

Olyan országok weboldalai, ahol a rágalmazással szemben kemény és nagy kártérítéseket kilátásba helyező jogszabályok vannak érvényben, gyakran abban a pillanatban cenzúrázzák a tartalmat, amint valamiféle panasz érkezik hozzájuk, függetlenül annak valóságtartalmától.
Angliában (eltérően Skócia jogrendszerétől) úgy változik a törvény, hogy nagyobb immunitást élveznek az internetes platformok, viszont a panaszosok könnyebben eljuthatnak az adott tartalmak szerzőihez.

Egyes felhasználók többre értékelik a bűncselekmények kivédését, mint a cenzúra kockázatát: a két tábor homlokegyenest másként ítéli meg a helyzetet. Vagyis az internetes cégek sohasem tudnak majd mindenki elvárásainak egyformán eleget tenni – de a jó törvények legalább a helyes irányba terelhetik őket.