Folytatódhat nyomozás a volt IMF-vezér ellen

Folytatódhat nyomozás a volt IMF-vezér ellen

Dominique Strauss-KahnDominique Strauss-Kahn

Elutasította az illetékes francia bíróság szerdán azt a beadványt, amelyben Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) volt vezérigazgatója az ellene üzletszerű kéjelgés elősegítése bűntettének gyanújával folyó nyomozás megszüntetését kérte.

A francia politikus ügyvédei megfellebbezik a döntést. A 63 éves, egykori IMF-vezér beismerte, hogy szexpartikon vett részt Párizsban és Washingtonban, de azt állította, nem tudta, hogy az ezeken részt vevő nőknek fizettek. A védők azzal érvelnek, hogy sem Franciaországban, sem az Egyesült Államokban nem törvénytelen prostituáltakkal érintkezni, más vád pedig nem áll meg védencükkel szemben. Az ügyvédek szerint ráadásul a hatóságok egyes bizonyítékokat elfedtek előlük.

Anyomozás egy luxusprostituáltakat kiközvetítő hálózat ügyében folyik, amelynek a központja állítólag a lille-i Carlton szállóban volt. A gyanúsítottak között van Strauss-Kahn mellett az észak-franciaországi város jogtanácsosa és egy rendőri vezető is.

A volt IMF-vezér érintett volt egy másik szexbotrányban is, amely nemrég zárult le. Strauss-Kahn a francia elnöki tisztségért készült versenybe szállni, amikor másfél éve egy New York-i szálloda szobalánya feljelentette, azt állítva, hogy a férfi megpróbálta megerőszakolni. Miután a büntetőperben komoly kételyek merültek föl a nő szavahihetőségét illetően, a közgazdászt felmentették. A polgári peres eljárás a múlt héten titkos megállapodással zárult, Strauss-Kahn állítólag több millió dollárt fizetett a guineai származású nőnek.