Merre tovább Nagy-Britannia?

Merre tovább Nagy-Britannia?

Nagy-Britannia éppen negyven éve, 1973-ban csatlakozott "Európához", vagyis a mai Európai Unió akkori elődszervezetéhez, az EGK-hoz, ám ha a kormányzó Konzervatív Párt egyre hangosabb EU-szkeptikus parlamenti és civil hátországán múlna, a brit EU-tagságból negyven további hónap sem lenne hátra.

A történelem iróniájaként Nagy-Britanniát a háború utáni időszak egyik meghatározó konzervatív politikusa, a hét éve elhunyt Edward “Ted” Heath egykori miniszterelnök vezette be az európai közösségbe.

Heath az oxfordi egyetem elvégzése után európai körútra indult, személyes tanúja volt egyebek mellett a spanyol polgárháborúnak és a nácik nürnbergi parádéjának, és – ellentétben több akkori konzervatív eszmetársával – élesen ellenezte a Hitlerrel való kiegyezés, az appeasement politikáját.

A háború után – éppen a második világháború előtti és alatti benyomásainak hatására – Heath az európai integráció elszánt híve volt, és már 1960-ban ő lett a felelőse a brit közöspiaci csatlakozási tárgyalások korai – Charles de Gaulle francia elnök ellenállásán akkor még rendre elbukó – fordulóinak.

A végül 1973. január 1-jén – éppen Heath miniszterelnökségének idején – életbe lépett brit csatlakozási egyezményt 1975-ben egy utólagos népszavazás megerősítette; a választók akkor több mint kétharmados többséggel mondtak igent a bennmaradásra.

Az azóta végbement – a súlyos adósságválságban vergődő euróövezet kínlódása és a bevándorlással kapcsolatos éles viták által is vezérelt – gyökeres lakossági hangulatváltás miatt azonban biztos, hogy egy újabb brit referendumon ezúttal egészen más eredmény születne, és Nagy-Britanniát Brüsszelben és a nagy EU-tagországok fővárosaiban is most már inkább bajkeverőnek, semmint az uniós integráció ügyét előmozdító tényezőnek tartják.

Nagy-Britannia a legnagyobb olyan EU-tagállam, amely önszántából kimaradt az unió legsarkalatosabb integrációs intézményeiből, főleg az euróövezetből és a belső határellenőrzést eltörlő schengeni egyezményből. A viszony azonban London és Brüsszel között különösen azután éleződött ki, hogy David Cameron konzervatív párti brit miniszterelnök éppen egy éve, az akkori EU-csúcson megvétózta az uniós pénzügyi fegyelem szigorítására kidolgozott szabályozási csomag EU-szintű intézményesítését.

Cameron – bár hivatalosan a brit EU-tagság fenntartását pártolja – folyamatosan azt hangoztatja, hogy “haza kell telepíteni Brüsszelből” az uniónak átadott, de a brit kormány megítélése szerint nemzetállami hatáskörbe tartozó szuverenitási jogköröket.

A mélyen EU-szkeptikus – és a brit kormányra mind nagyobb nyomást gyakorló – konzervatív jobbszárny azonban ennyivel már régen nem éri be. A párt alsóházi frakciójának rendkívül befolyásos testülete, az 1922 Bizottság több mint egy éve, a Konzervatív Párt 2011-es éves kongresszusának előestéjén nyílt levélben követelte a kormánytól népszavazás kiírását a brit EU-tagság jövőjéről.

A bizottságot – olyan időszakokban, amikor a Konzervatív Párt kormányon van – azok a tory képviselők alkotják, akiknek nincs kormányzati tisztségük. A testület – amely onnan kapta nevét, hogy az alapító képviselők az 1922-es parlamenti választásokon kerültek be a londoni parlamentbe – informális, de gyakorlatilag kötelező erejű politikai ajánlásokat fogalmaz meg a kormány számára.

Az 1922 Bizottság a sajtóban azóta is sokszor visszaidézett nyílt levelében nem rejtette virágnyelvi fordulatok mögé az unióról és Nagy-Britannia EU-tagságáról alkotott véleményét. A testület akkori felhívása szerint sok brit szemében az EU “egyfajta megszálló erővé vált”, amely korlátozza a szabadságjogokat, “felforgatja kultúránkat” és a brit gazdaságtól idegen adókat ró ki. Emellett az unió a brit tagság négy évtizede alatt “rabszolgájává tette” Nagy-Britanniát, és “felvizezte” a brit szuverenitást.

Negyvenévnyi “európai alávetettség után” azonban eljött az ideje a brit nép “felszabadításának”, és annak, hogy a britek “maguk döntsenek sorsukról” – állt a befolyásos alsóházi bizottság felhívásában. Ez a retorika a Konzervatív Párt választói hátországában egyre inkább meghallgatásra lel.
 
A ConservativeHome nevű független, de a Konzervatív Párthoz közel álló internetes politikai fórum nemrégiben közvélemény-kutatást végzett a párt tagjai körében, és a felmérésbe bevont párttagok 70 százaléka azt mondta, hogy népszavazás esetén a brit EU-tagság feladására voksolna. Mindössze 23 százalék válaszolt úgy, hogy szívesebben látná Nagy-Britanniát továbbra is az EU-ban. A folyamat veszélyeit Brüsszelben is felismerték.

Herman Van Rompuy, az uniós tagországok vezetői alkotta Európai Tanács elnöke a The Guardian című vezető brit baloldali napilapnak – a szuverenitási hatáskörök “hazatelepítését” célzó hivatalos brit törekvésekre utalva – a minap kijelentette, ha minden EU-tagállam “kedvére szemezgethetne” azon uniós politikákból, amelyeket vonzónak talál, és kimaradna azokból, amelyek a legkevésbé rokonszenvesek számára, akkor általánosságban az Európai Unió, s különösen az európai egységes piac nagyon hamar széthullana.

Rompuy hangot adott annak a véleményének is, hogy Nagy-Britannia sokkal többet veszítene, mint amennyit nyerne, ha feladná EU-tagságát. A jelenlegi hangulat és retorika ismeretében azonban erről meglehetősen nehéz lesz meggyőznie a brit Konzervatív Párt parlamenti és választói hátországát.