Munkába állhat Hillary Clinton

Munkába állhat Hillary Clinton

Hillary ClintonHillary Clinton (archív)Egy hónap betegeskedés után hétfőtől ismét dolgozik Hillary Clinton amerikai külügyminiszter.

A 65 éves politikus december közepén egy vírusos gyomorfertőzésre visszavezethető gyengeség miatt elájult, és agyrázkódást szenvedett. Az eséskor elszenvedett ütés következtében vérrög keletkezett a koponyájában, ezért az óév utolsó előtti napján beszállították egy New York-i klinikára, ahol három napot töltött.

Gyengélkedése miatt lemondott több külföldi utat, és egyelőre nem tudott megjelenni azon a kongresszusi meghallgatáson, amelyen a líbiai Bengáziban működő amerikai konzulátus elleni tavaly szeptemberi támadásról kérdeznék. A konzulátus elleni merényletben meghalt Christopher Stevens amerikai nagykövet és három másik amerikai állampolgár.

A tárcavezető e heti programjából kiemelkedik a csütörtöki találkozó Washingtonban Hamid Karzai afgán elnökkel. A külügyminiszter hivatalának utolsó néhány hetében a tervek szerint már nem utazik külföldre.

Hillary Clinton már korábban közölte, nem vállal kormányzati pozíciót Barack Obama elnök január 21-én kezdődő második hivatali időszakában. Obama jelöltje a külügyminiszteri posztra John Kerry szenátor, a Demokrata Párt korábbi elnökjelöltje, akinek miniszteri kinevezését még a kongresszusnak jóvá kell hagynia.