Árvaház egy áldozat emlékére

Árvaház egy áldozat emlékére

Csaknem 1800 négyzetméteren elterülő, földrengésbiztos árvaházat építtetett Haitin egy amerikai házaspár lányuk emlékére, aki a 2010. januári, pusztító erejű földrengésben vesztette életét a karib-tengeri országban.

Az épületegyüttest a hét végén adták át egy kis ünnepség keretében a tengerparti Grand Goave településen, a fővárostól, Port-au-Prince-től nyugatra. A massachusettsi házaspár – akiknek lánya, az egyetemista Britney önkéntes munkásként ételt osztott Haitin, amikor a földrengés bekövetkezett – teljes egészében adományokból gyűjtötte össze az építkezéshez szükséges 1,8 millió dollárt. Az árvaházba – amelynek alaprajza a lány keresztnevének kezdőbetűjét formázza – 33 fiút és ugyanennyi lányt tudnak befogadni.

Január 12-én lesz a haiti földrengés – a modernkori történelem egyik legsúlyosabb természeti katasztrófájának – 3. évfordulója. A természeti csapásban több mint 300 ezer ember vesztette életét, és több mint egymillióan maradtak fedél nélkül.

Kapcsolódó cikkek