Busás nyomravezetői díjat tűzött ki Washington

Busás nyomravezetői díjat tűzött ki Washington

John Granville-lel és sofőrjével 17 lövéssel végeztekTízmillió dollárt ajánlott föl az amerikai külügyminisztérium helyi idő szerint kedden annak, aki olyan értesüléssel szolgál, amely alapján elfogják egy amerikai diplomata két szudáni gyilkosát.

A 33 éves John Granville-t és sofőrjét 2008. január 1-jén lőtték le a szudáni fővárosban, Kartúmban. Az amerikai diplomata a brit nagykövetségen tartott óévbúcsúztató fogadásról tartott hazafelé, amikor egy autó bevágott az őt szállító kocsi elé, és megállásra kényszerítette. Az autóból két fegyveres szállt ki, és összesen 17 lövést adtak le az amerikai nagykövetség kocsijára. A sofőr a helyszínen életét vesztette. Granville – akit öt lövés talált el a nyakán és a mellkasán – a kórházban halt bele sérüléseibe.

A gyilkosságért 2009-ben négy radikális iszlamistát halálra ítéltek Szudánban, de ketten – egy bizonyos Abdelbászet, aki az amerikai külügyminisztérium szerint lelőtte a diplomatát és egy Makávi nevű férfi, aki a sofőrrel végzett – 2010-ben a csatornarendszeren át megszöktek a börtönből. Mindketten azóta is szökésben vannak.