Jól döntöttek az államfőválasztás első fordulójában a csehek

Jól döntöttek az államfőválasztás első fordulójában a csehek

Karl Schwarzenberg és Milos Zeman

Milos Zeman és Karel Schwarzenberg második fordulóba jutásával jó eredményt hozott a cseh államfőválasztás első fordulója. Ezt állítja a hétfői prágai sajtó.

A lapok egybehangzón pozitívnak tartják azt a tényt, hogy a döntő körbe igazi politikusok, s nem másodosztályú populista személyiségek kerültek.

“Milos Zeman és Karel Schwarzenberg valószínűleg sok mindenkinek nem tetszik – együtt és külön-külön sem – de közösen a két legjobb jelöltet jelentik az államfőválasztás második, döntő fordulója számára” – írja a Mladá Fronta Dnes című liberális napilap. A legolvasottabb cseh napilap szerint ismét megmutatkozott, hogyha komoly dologról van szó, “a csehek tudnak választani”.

“Az elnöki bársonyszékért folyó küzdelem döntő, második fordulójában valóban igazi választási lehetőségük lesz az embereknek” – mutat rá a Lidové Noviny című konzervatív napilap. Úgy véli: a második forduló kemény és nagyon személyes lesz. Mindkét jelöltnek vannak erős és gyenge oldalai. “A jó választás lehetősége azonban fennáll” – húzta alá a tekintélyes újság.

Az E15 című gazdasági napilap szerint a hét végi választás legfőbb üzenete, hogy a politikát elsősorban a politikusoknak kell csinálniuk. “Bár ez banálisan hangzik, de a mindenféle globális gazdasági és belpolitikai válságok idején ez nagyon érett és fontos állítás” – dicsérte a választókat a lap.

“Ma már biztos, hogy ami Csehország európai uniós helyzetét érinti, a következő cseh államfő markánsan más értékrendet fog képviselni, mint Václav Klaus” – állapítja meg a Hospodárské Noviny című gazdasági napilap. Ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy ezt a változást “nem érdemes túlértékelni”. A lap szerint a választók döntésében sokkal inkább az egyes személyiségek súlya volt a mérlegelés tárgya, semmint az ilyen kérdések.

Általános a vélemény, hogy a választók döntésében a politikusok egyénisége, s nem párttagságuk volt a döntő. “A politikai pártok ezúttal mellékesek voltak” – jegyzi meg a Mladá Fronta Dnes. Hozzátette: a párton kívüli Jan Fischer, aki hosszú ideig a legfőbb esélyesnek számított, azért volt sikertelen, mert elvei színtelenek, sekélyesek voltak, s ezért nem volt irántuk érdeklődés. Az újságok arra számítanak, hogy kemény, de általában korrekt kampány lesz a második fordulót megelőző két hétben.