„Elfogadhatatlan a támogatások csökkentése”

„Elfogadhatatlan a támogatások csökkentése”

Tabajdi Csaba (archív)Elfogadhatatlannak nevezte Tabajdi Csaba szocialista európai parlamenti képviselő keddi közleményében, hogy a Magyarországnak járó felzárkóztatási források harminc százalékkal csökkenjenek a következő pénzügyi időszakban.

A szocialista EP-delegáció vezetője szerint a magyar helyzet orvoslására egyedi megoldást kell találni.

“Elfogadhatatlan, hogy a hátrányos helyzetben lévő, felzárkóztatási forrásokra szoruló uniós régióktól forrást vonjanak el a következő hét évben. 2014-től fenn kell tartanunk a kohéziós politika keretében a legrosszabb helyzetben lévő régiók számára elkülönített forrásokat. Magyarország hét régiójából hat hátrányos helyzetű. Megengedhetetlen ezért, hogy Magyarországnak a kohéziós politika keretében kapott támogatásai a jelenlegi időszakhoz képest 30 százalékkal csökkenjenek.” – hangsúlyozta Tabajdi Csaba.

A szocialista delegációvezető üdvözölte az Európai Parlament most bemutatott jelentését, amely egyértelműen a leszakadó régiók felzárkóztatását nevezi a kohéziós politika legfontosabb célkitűzésének.

“A forrásokat azonban csak akkor lesznek képesek jó arányban felhasználni az érintett országok, ha a felhasználási szabályok túlzott szigorításával nem lehetetlenítik ezt el. Ezért el kell utasítanunk azt a javaslatot, amely a régióknak nyújtott támogatást ahhoz a feltételhez kötné, hogy a tagállam betartja-e a költségvetési hiány csökkentésére vonatkozó előírásokat. Az Európai Unió nem büntetheti sem az önkormányzatokat, sem a vállalkozókat, a támogatások végfelhasználóit a tagállami kormányok olyan hibái miatt, amelyekre a felhasználóknak nincsen közvetlen ráhatása” – fogalmazott Tabajdi Csaba, aki szerint lehetetlen választás elé állítja a tagállami kormányokat az a szabály, amelynek értelmében az uniós források felhasználásához további, a gazdaságot fojtogató megszorításokat kell elfogadniuk.

“A teljesíthetetlen feltételek ellehetetlenítik az infrastrukturális fejlesztéseket, gátolják új munkahelyek teremtését és hátráltatják a régiók felzárkózását. Egyszerre lenne szükség a kiadások visszafogására és a munkahelyteremtés, a gazdasági növekedés ösztönzésére” – zárta felszólalását a szocialista európai parlamenti képviselő.