Tüntetés az azonos neműek házasságáért

Tüntetés az azonos neműek házasságáért

Meleg tüntetés FranciaországbanEzrek tüntettek Franciaországban az azonos neműek házasságának bevezetése mellett szombaton, három nappal az erről szóló törvénytervezet parlamenti vitája előtt.

A délkelet-franciaországi Lyonban a hivatalos adat szerint 11 ezren, a szervezők szerint 20 ezren vettek részt a tervet támogató megmozduláson. Transzparenseiken olyan jelszavak álltak, minthogy “Jézusnak is két apja volt” vagy hogy “Két apánk van, mégsem érezzük magunkat elveszettnek”. A déli Montpellier-ben a hivatalos forrás 2100, míg a szervezők adatai 6 ezer felvonulóról szólnak. A menet élén haladók transzparensén az állt: “A köztársaság egyenlőséget kíván”.

A fővárosban vasárnap tartanak támogató nagygyűlést. A santiagói látogatáson lévő Jean-Marc Ayrault miniszterelnök azt mondta szombaton, hogy nagy arányú részvételt remél. “Akik támogatják, ki kell ezt mondaniuk. Nem csak azoknak, akik ellenzik” – fűzte hozzá.

A szombati megmozdulások létszámukban egyértelműen elmaradtak az ellenzők két héttel ezelőtti tüntetésétől. Január 13-án a szervezők állítják, legalább 800 ezren tiltakoztak Francois Hollande szocialista köztársasági elnök törvényjavaslata ellen, amely az örökbefogadást is megengedné homoszexuális házaspároknak. A prefektúra közölte, mintegy 340 ezren vonultak fel Párizs utcáin.

A konzervatív ellenzék és a katolikus egyház által támogatott tömegtüntetés ellenére a szocialista kormány kitart a javaslat mellett. Felmérések igazolják, a franciák többsége elfogadja, a melegek házasság kötésének kezdeményezését, szűk többségük ugyanakkor elutasítja, hogy gyereket is örökbe fogadhassanak.