A magyar séf tiszteletére

A magyar séf tiszteletére

Merényi ViktorMerényi Viktor

Hungary Challenge (Magyarország-kihívás) elnevezésű versenynappal vette kezdetét a követségi séfek idei összecsapása vasárnap Washingtonban, a tavalyi Embassy Chef Challenge Nagydíjának nyertese, Merényi Viktor tiszteletére.

Az idei nyolc induló számára a magyar diplomáciai képviselet ízmestere a magyar konyhára jellemző négy alapanyagból állított össze egy titkos kosarat, amelyből a versenyzőknek legkevesebb hármat kötelezően felhasználva kellett két óra alatt nyolc-nyolc főre főételt improvizálnia. Merényi Viktor, aki bajnokként nem vehet részt az idei összecsapáson, a paradicsom, a tejföl, a pisztráng és a fűszerpaprika kreatív kombinálását adta feladványul norvég, orosz, salvadori, jamaicai, koreai, új-zélandi, német és a trinidadi kollégájának.

A magyar követség séfje az MTI-nek elmondta, hogy némi meglepetésre a tejfölt senki sem használta fel. A pisztrángot viszont a lehető legváltozatosabban készítették el a szakácsok: a halat gőzölve, füstölve, grillezve és serpenyőben is elkészítették.

Merényi Viktor, aki a héttagú zsűriből csak a maga által adott pontszámokat ismeri, norvég kollégáját az általa használt modern technológia, az új-zélandit a kiemelkedő ízhatás, a salvadorit pedig az elkészített étel rusztikus, családias hatása miatt tartotta említésre méltónak.

Az idei megmérettetés március 14-én zárul majd, és a magyar mesterszakács akkor is tagja lesz az ítészek testületének.

Merényi a tavaly versenyző 15 mesterszakács mezőnyéből a sous vide (vákuumos, lassú főzési) eljárással elkészített marhaszegyével emelkedet ki, amelyet füstös lecsópürével töltött, konfitált burgonyával, tejfölös tarhonyával és vörösboros mártással tálalt. A fődíjat elnyerő ételkölteményhez 2006-os Vylyan Villányi Zweigeltet ajánlottak.

A magyar séf először 2010-ben indult a washingtoni Embassy Chef Challenge-en, akkor a második helyet szerezte meg. 2012-es győzelme után a versenykiírás szerint nem nevezhetett. A washingtoni magyar séf korábban két világbajnoki ezüst- és egy olimpiai bronzérmet nyert hidegtál-kategóriában, valamint Magyarországon 2009-ben a Hagyomány és evolúció szakácsverseny egyik győztese lett, a legkreatívabb étel elkészítésével.

Washingtoni megbízatása előtt Merényi Viktor a budapesti ötcsillagos Boscolo szálloda megbízott séfje volt, előtte a Four Seasons-ben és a Hyattben elégítette ki a legmagasabb szintű gasztronómiai igényeket.

Kapcsolódó cikkek