"A kínai álomhoz kínai út vezet"

"A kínai álomhoz kínai út vezet"

Hszi Csin-pingA kínai álom megvalósításához kínai út vezet, amelynek jellemzője egyszerre a hazaszeretet, valamint a reform és a megújulás. Ezt hangoztatta Hszi Csin-ping kínai államelnök vasárnap, az Országos Népi Gyűlés (parlament) záró ülésén elhangzott beszédében.

Az 59 éves Hszi, aki immár egy személyben államelnök, a Kínai Kommunista Párt (KKP) főtitkára és a Központi Katonai Bizottság elnöke is, mintegy háromezer képviselő és újságírók jelenlétében szólalt fel az után, hogy a törvényhozás elfogadta a kormány munkabeszámolóját, a költségvetést, valamint a legfelsőbb bíróság és a legfőbb ügyészség jelentését. Hszi beszédében ismét központi szerepet kapott az általa már sokat emlegetett “kínai álom”, a “kínai nemzet nagy megújhodása”, ahogyan a “kínai sajátosságú szocializmus ügye” is. Az elnök-pártfőtitkár a maga részéről a nép felelősségteljes szolgálatát ígérte, s azt hangoztatta, hogy a pártnak, különösen vezetőinek, mindenek elé kell helyezniük az embereket. A pártot a közjó megteremtése érdekében alapították, az ellenőrzést az államhatalom felett a nép érdekében gyakorolja – mondta. Ismételten szót emelt a pazarlás, a kötelességszegés mindennemű megnyilvánulása és a korrupció ellen. 

A kínai politikai, állami vezetés tízévente sorra kerülő, legutóbbi őrségváltása szombaton, az államtanács, vagyis az új kínai kormány megalakulásával ért véget. A parlament idei éves ülésszakán új házelnököt és vezetést kapott a törvényhozás, a népi politikai tanácskozó testület, vagyis a népfront, megválasztották az ország elnökét és alelnökét, valamint a kormányfőt, a jegybank kormányzóját és a számvevőszék első emberét.