Lengyelországba látogat Áder János köztársasági elnök

Lengyelországba látogat Áder János köztársasági elnök

                                                              Áder JánosKétnapos látogatásra Lengyelországba utazik pénteken Áder János. Az államfő tárgyal Bronislaw Komorowski lengyel elnökkel és Donald Tusk kormányfővel, valamint részt vesz a magyar-lengyel barátság napjának ünnepi rendezvényein.

Áder Jánost pénteken a varsói elnöki palotában fogadja a lengyel államfő, majd munkaebédet ad tiszteletére Bogdan Borusewicz, a szenátus marsallja, délután pedig Donald Tusk miniszterelnökkel folytat megbeszélést.

Szombaton Krakkóba utazik Áder János, ahol a város polgármesterével, Jacek Majchrowskival és Jerzy Miller vajdával tárgyal, később a Jagelló Egyetem magyar tanszékének hallgatóival találkozik. Ezután Tarnówba, Bem József szülővárosába megy, koszorút helyez el az altábornagy mauzóleumánál, majd a lengyel elnökkel együtt részt vesz a Magyar-Lengyel Barátság Napja alkalmából szervezett gálán és a két ország közötti gazdasági fórum megnyitóján. A köztársasági elnököt az útra felesége, Herczegh Anita is elkíséri.