"Véget ért az eurózóna válsága"

"Véget ért az eurózóna válsága"

japfr

“Meg kell érteniük, hogy az európai válságnak vége. Franciaország és Japán együtt tud működni, hogy új utakat nyissunk a gazdasági fejlődés előtt” – közölte Hollande a befolyásos Nihon Keidzai Simbun üzleti lap rendezvényén. Elismerte ugyanakkor azt is, hogy Európának nagyobb figyelmet kell fordítania a növekedést és a versenyképességet serkentő intézkedésekre ahhoz, hogy nemzetközi pozíciója javuljon. A francia államfő hangsúlyozta: az adósságválság erősebbé tette az eurózónát és mélyítette a 17 tagország közti integrációt, jelenleg pedig a “még nagyobb stabilitást és szolidaritást” biztosító eszközök, többek között egy bankunió kialakításán és a fiskális politikák összehangolásán van a sor. Azon tervéről is beszélt, miszerint közös gazdaságpolitikai kormányzatot kéne létrehozni a valutaunió számára. Az eurózóna gazdasági teljesítménye az elmúlt hat negyedév során folyamatos csökkenést mutatott, míg a munkanélküliségi ráta 12,2 százalékos csúcsra szökött. Az EU és Kína közti kereskedelmi vitákról közölte: világosan meg kell határozni a kereskedelmi szabályokat és elveket, a nézeteltéréseket pedig tárgyalásos úton kell megoldani. A kínai hatóságok a héten dömpingellenes vizsgálatot indítottak az európai bortermelők ellen, amely elemzők szerint válasz volt arra, hogy az EU hasonló eljárást kezdeményezett a kínai napelemgyártókkal szemben. Egyes félelmek szerint a csatározás az autóipari termékekre is átterjedhet. “Azt szeretném, ha a kínaiak minél több francia árut vennének. Versenyképesebbnek kell lennünk, és meg kell győznünk a kínaiakat arról, hogy van tér a kölcsönösségre” – fogalmazott. A Kína és az általa Franciaország “kivételes partnerének” nevezett Japán közötti feszültségekről Hollande egy kérdésre válaszolva azt monda: “Ne kérjenek arra minket, hogy válasszunk (a két ország között)”.