Nem mond le a cseh kormányfő, kiállt munkatársai mellett

Nem mond le a cseh kormányfő, kiállt munkatársai mellett

Petr Necas

Nem mond le a cseh kormányfő a munkatársai elleni rendőrségi akciók miatt. Ezt maga Petr Necas jelentette be csütörtök délutáni rendkívüli sajtóértekezletén, Prágában.

“Nem mérlegelem jelenleg lemondásomat és a kormány lemondását, mivel tudtommal nem követtem el semmilyen törvénytelenséget” – hangsúlyozta Necas. Ugyanakkor cáfolta azokat a nap folyamán elterjedt híreszteléseket, miszerint beteg volna.

Nincs semmiféle információ a birtokomban arra vonatkozóan, hogy munkatársaim bármiféle bűncselekményt követtek volna el – jelentette ki a miniszterelnök.

Necas leszögezte, hogy bizalma továbbra is töretlen kabinetfőnöke, Jana Nagyová iránt, akit a rendőrség őrizetbe vett. Azt mondta, hogy a rendőrség lépése Nagyová ellen “nem a prágai ügyeket, hanem a katonai titkosszolgálattal való kommunikációt érinti”.

A kormányfő délután öt óra tájban szólalt meg első ízben azzal kapcsolatban, hogy a korrupcióellenes rendőrség az éjjeli óráktól kezdve razziát tart a miniszterelnöki hivatalban, s Nagyová mellett állítólag őrizetbe vette Lubomír Poult, a hivatal igazgatóját is. Délután a Npovoinky.cz hírportál úgy értesült, hogy őrizetbe vették Milan Kovandát, a cseh katonai hírszerzés igazgatóját is.

A cseh korrupcióellenes rendőrség korábban megerősítette, hogy a csütörtökre virradóra megindított rendőrségi akció a kormányhivatalt és a védelmi minisztériumot is érinti, s embereket vettek őrizetbe.

“Az akciót hónapokig tartó előkészítés előzte meg. Megerősíthetem, hogy az akció folyamán őrizetbe vételek történtek, és hogy az akció a kormányhivatalt és a védelmi minisztériumot is érinti” – közölte Pavel Hanták, a korrupcióellenes rendőrség (ÚOOZ) szóvivője. Azt, hogy mi az akció célja, a szóvivő nem közölte, s neveket sem mondott. Ugyanakkor hangsúlyozta: a rendőrség az ügyészség tudtával, a törvények alapján jár el.

Botrányos, és elfogadhatatlan, hogy a cseh politikai vezetésnek nincs semmiféle pontos és konkrét információja a korrupcióellenes rendőrség csütörtöki akciójával kapcsolatban – jelentette ki Miroslava Nemcová, a cseh képviselőház elnöke.

“A korrupcióellenes rendőrség sajtótájékoztatója botrány. Semmit nem mondtak. Tarthatatlan az a helyzet, hogy sem a politikusoknak, sem a közvéleménynek órák óta nincsenek információi arról, miért hatolt be éjjel a rendőrségi kommandó a kormányhivatalba, s valójában mi történik az országban” – nyilatkozta Nemcová a hírtelevízióban. Sürgette, hogy haladéktalanul, mihamarabb találkozzanak a legfelsőbb cseh politikai vezetők, s vitassák meg a kialakult belpolitikai helyzetet.

A délután folyamán aranyat, pénzt és dokumentumokat kobozott el a korrupcióellenes rendőrség egy prágai bank biztonsági széfjeiből.

“A korrupcióellenes rendőrség kommandója csütörtökön délután felnyitotta a Komercní Banka Vencel téri biztonsági széfjeit, s aranyat, pénzt, dokumentumokat vitt el” – közölte a Novinky.cz hírportál.

A Komercní Banka a rendőrségi akciót megerősítette.

“Megerősítjük azt az értesülést, hogy bírósági határozat alapján a rendőrség számára hozzáférhetővé tettünk néhány biztonsági szekrényt” – jelentette ki Monika Klucová, a bank szóvivője.