Fogadjon örökbe egyetemistát!

Fogadjon örökbe egyetemistát!

Egyetemisták örökbefogadására buzdítanak a spanyol egyetemek, mert sok hallgatójuk nem tudja folytatni tanulmányait az emelkedő tandíjak és a csökkenő állami támogatás okán. Erről írt a The Daily Telegraph című brit lap.

Az örökbefogadás nem “valódi”, csupán a tandíjat vagy annak egy részét állhatja az adakozni vágyó, cserébe nem kap semmit. Az egyetemek azonban reménykednek, hogy így is lesz foganatja felhívásuknak és fontolóra vették, hogy jótékonysági pénzalapokat teremtsenek. 
“Ahogy valaki támogathat egy harmadik világbeli gyermeket, úgy segíthet valaki Spanyolországban egy diákot hozzájárulva annak tandíjához” – idézte a lap Adelaide de la Callét, a Malagai Egyetem dékánját.
Spanyolországban a fiatalok körében a munkanélküliek hányada 56 százalékos, az egyetemek állami támogatását pedig 2010 óta 12,3 százalékkal – 350 milliárd forintos összeggel – megkurtították. Az állami egyetemek éves tandíja 680 és 1280 euró (205-385 ezer forint) között van, a magánegyetemek jóval drágábban mérik a tudást.
Júniusi adatok szerint mintegy 30 ezer egyetemi hallgatót fenyeget az, hogy adósságait nem tudja törleszteni és ezért abba kell hagynia a tanulást.