Adatvédelmi megállapodás megkötését sürgeti Washingtonnal az EU

Adatvédelmi megállapodás megkötését sürgeti Washingtonnal az EU

Az EU sürgeti, hogy kezdődjenek tárgyalások egy átfogó bűnüldözési adatvédelmi megállapodás megkötéséről az unió és az Egyesült Államok között. Ez áll az Európai Unió illetékes képviselőinek, valamint az amerikai igazságügyi és belbiztonsági minisztérium vezetőinek hétfői washingtoni tárgyalásairól kiadott közleményben.

A megbeszélésen Eric Holder amerikai igazságügyi és Ran Beers ügyvezető belbiztonsági miniszter, valamint Viviane Reding az Európai Bizottság alelnöke, Cecilia Malmström uniós belügyekért felelős biztos, az EU soros elnöksége nevében Juozas Bernatoni litván igazságügyi és Elvinas Jankevicius belügyminiszter-helyettes, a következő soros elnökség nevében pedig Karalamposz Atanasziou görög igazságügyi miniszter vett részt.

Az európai fél által kiadott kommüniké szerint remélhetőleg jövő nyárig megszülető adatvédelmi megállapodás a bűnüldözés terén megvalósuló, a rendőrségi és az igazságügyi együttműködés keretében folytatott adatcsere alapjául szolgálhat, az amerikai és az uniós állampolgárok személyes adatainak szigorú védelme mellett. Az EU szorgalmazta, hogy a szerződés terjedjen ki az EU által kulcsfontosságúnak tartott jogorvoslati kérdésekre is.

Az uniós fél hangoztatta elkötelezettségét amellett, hogy az EU és az Egyesült Államok között létrejött kölcsönös jogsegélyegyezményt széleskörűen és hatékonyan alkalmazzák a büntetőeljárásokban, bizonyítékszolgáltatás céljából. A washingtoni tárgyalások ugyanakkor kiterjedtek arra is, hogy a magánentitások által a másik fél területén birtokolt személyes adatok a törvényesen jóváhagyott csatornák kivételével ne legyenek hozzáférhetők bűnüldöző szervek számára.

Az uniós küldöttség hangsúlyozta az amerikai hírszerző tevékenységnek az Egyesült Államokban megkezdődött felülvizsgálatának fontosságát, beleértve Magánéleti és Polgári Szabadságjogok Felügyeleti Bizottság (PCLOB), valamint Hírszerzési és Kommunikációs Technológiai Elnök Felülvizsgálati Csoport munkájának ellenőrzését is. A közlemény rámutatott, hogy az a hozzáférés, amit a közös ad hoc munkabizottság európai része számára biztosítottak a két testület, valamint az amerikai kongresszus hírszerzési bizottságainak tisztségviselőhez, “segít helyreállítani a bizalmat”, amely az amerikai titkos adatgyűjtés miatt rendült meg a két fél között.

Az EU üdvözölte, hogy az Egyesült Államok a hírszerzés terén fontolóra vette olyan pótlólagos biztosítékok bevezetését, amelyek az EU polgárainak is javára válnak” – hangzott a közlemény.

A dokumentum szerint mindkét fél törekszik az az igazságügyi és belügyi együttműködés erősítésére és az amerikai hírszerző szervek állítólagos tevékenysége miatt a transzatlanti kapcsolatokban keletkezett sajnálatos feszültségek csökkentésére.

“A tárgyhoz tartozó információ, beleértve a személyi adatok megosztásának folytatása, csakúgy mint a magas szintű védelem biztosítása, kulcsfontosságú eleme ennek az együttműködésnek és annak folytatódnia kell” – hangzotta közlemény.

A dokumentum által konstruktívnak és produktívnak nevezett megbeszéléseken szó esett a gyerekek internetes szexuális zaklatásról, a terrorelhárítási és a biztonsági együttműködés koordinálásáról, az erőszakos szélsőségesek elleni fellépésről, a bűnüldözési együttműködés kiszélesítéséről, a kibernetikai bűnözés és biztonság terén megvalósított közös erőfeszítésekről, a mobilitás, a migráció és a határőrizet problémáiról. A felek emellett eszmecserét folytattak a bűncselekmények áldozatainak és a fogyatékossággal élő személyek jogairól, valamint a gyűlölet-bűncselekmények üldözéséről.

Külön szó esett arról a veszélyről, amelyet harmadik országokban – különösen Szíriában – külföldi harcosok keltenek, valamint az az ellen való lehetséges fellépésről. A felek elő kívánják mozdítani a megfelelő partnerszerveik közötti információcserét, csakúgy, mint a harmadik országokban koordinált kezdeményezéseiket. Az amerikai és az európai szakpolitikusok eszmecserét folytattak az erőszakos szélsőségesség elleni harcról és megállapodtak az együttműködés intenzívebbé tételéről.

Kapcsolódó cikkek