Románia áttér a tizenegy osztályos kötelező oktatásra

Románia áttér a tizenegy osztályos kötelező oktatásra

írásbeli

A két éve hatályos oktatási kerettörvény tíz osztály elvégzését tette kötelezővé, beleértve az iskolai előkészítő (úgynevezett nulladik) osztályt és a kilencedik osztályt, amelyet az általános iskola felső tagozatához sorolt. Az új jogszabály alapján a kilencedik osztály visszakerül a középiskolához, amelynek első két évét – elméleti vagy szakközépiskolában – kötelező lesz elvégezni. 

Az egyetemek 2014-től már nem rendezhetnek olyan felvételit, amelynél a középiskolai osztályzatok is számítanak, a jelentkezőket csak az érettségi jegyeik és/vagy az egyetem által szervezett felvételi vizsgán elért teljesítményük alapján lehet rangsorolni. A szaktárca egyebek között ezzel az intézkedéssel indokolta, miért kellett sürgősségi rendelettel módosítani az oktatási kerettörvényt: a vizsgaszabályokat ugyanis a vizsga előtti utolsó hat hónapban már nem szabad módosítani. A román oktatásban jövőre megkezdődik a több tudományterületet is érintő, interdiszciplináris oktatási vizsgarendszerre való áttérés előkészítése, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) jóvoltából meghonosított, háromévente elvégzett úgynevezett PISA-felméréseket véve alapul. 

Az első PISA típusú érettségire 2019-ben kerül sor Romániában. Remus Pricopie oktatási miniszter szerint azért csak akkor, mert nem lehet a vizsgákon a tantárgyközi keresztkompetenciák alapján értékelni a diákok teljesítményét, ha nem erre készítették fel őket. Az áttérést a 2014-ben induló ötödik és kilencedik osztályokban kezdik el. Az OECD összetett felméréssorozattal vizsgálja a 15 éves tanulók természettudományi műveltségét és alkalmazott matematikai, illetve szövegértési képességeit. A nemrég közzétett 2012-es eredmények szerint Románia – bár mindhárom területen javított néhány pontot a korábbi, 2009-es átlagán – elmarad az OECD-átlagtól és a magyar diákok eredményeitől is.