Németország is beszáll a szíriai vegyifegyverek megsemmisítésébe

Németország is beszáll a szíriai vegyifegyverek megsemmisítésébe

vegyifegyver

A közlemény szerint a kormány “szándékában és lehetőségében áll” Németországban megsemmisíteni ipari hulladékhoz hasonló anyagokat, amelyek Szíriából származnak és vegyifegyverek semlegesítése során keletkeznek. Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter kiemelte, hogy nem tagadhatja meg a segítséget, aki komolyan veszi nemzetközi felelősségét, és ez a németekre is vonatkozik, hiszen az ország rendelkezik vegyi anyagok megsemmisítésére szolgáló fejlett technológiával. A munkát a védelmi minisztérium GEKA nevű cége végzi el, amely vegyi harcanyagok kezelésével és használton kívüli katonai területek rehabilitációjával foglalkozik. A Szíriából származó anyagokból keletkezett úgynevezett hidrolizátumot a münsteri központú cég elégeti, a közlemény szerint egy bevált, régóta alkalmazott eljárással, a környezetvédelmi szabályok betartásával. A ZDF közszolgálati televízió összeállítása szerint Németországban a szíriai hadsereg mustárgáz-készletének semlegesítése során keletkezett hidrolizátumból összesen több száz tonnát semmisítenek majd meg.A mustárgáz semlegesítésének első szakasztát a Földközi-tenger egy titkos pontján, az amerikai kormány tengerészeti hivatalának Cape Ray nevű speciális hajóján hajtják végre. Azután a németországi megsemmisítésre szánt, folyékony ipari hulladékhoz hasonló anyagot hajóval egy németországi kikötőbe szállítják, majd teherautókon vagy tehervagonokon a GEKA münsteri telephelyére továbbítják. Az égetés végére a vegyi anyagból ártalmatlan sók maradnak. A szíriai kormány tavaly júniusban egyezett bele, hogy nemzetközi ellenőrzés alá helyezi vegyi fegyvereit a gyártásukhoz szükséges alapanyagokkal és eszközökkel együtt. A vegyifegyver-készlet leszerelésének részleteiről az ENSZ Biztonsági Tanácsa szeptemberben egyhangúlag elfogadott határozata rendelkezik. A nemzetközi közösség az Aszad-rezsim vegyi arzenáljának leszerelésével a csaknem három éve tartó szíriai polgárháború lezárásához kíván hozzájárulni. Az 1300 tonnás vegyi harcianyag-készlet legveszélyesebb részét, 500 tonna mustárgázt, szarint és VX ideggázt először az északnyugat-szíriai Latakia kikötőjébe szállítják, és onnan hajóval viszik tovább egy meg nem nevezett olaszországi kikötőbe, ahol átrakodják a Cape Ray-re, amelyen végül nemzetközi vizeken semlegesítik az anyagokat. A terv szerint a műveletet március végéig fejezik be.Az első vegyifegyver-rakományt kedden hajózták ki Latakiából. A vegyi anyagokat egy dán teherhajó szállítja, amelyet dán, kínai, norvég és szíriai hadihajók kísérnek. A 2011 márciusában kormányellenes felkeléssel elkezdődött szíriai polgárháborúban eddig több mint 100 ezren vesztették életüket, a konfliktus miatt több millióan kényszerültek menekülésre.