Véget ért a szmogriadó Párizsban

Véget ért a szmogriadó Párizsban

Nem hosszabbította meg a szmogriadót kedden a francia kormány Párizsra és környékére vonatkozóan, s öt napi ingyenes használat után a tömegközlekedésért ismét fizetni kell.

A döntést a kormányzat a hétfőn életbe léptetett szmogriadó eredményeinek ismeretében hozta meg, amelyek a légszennyezettség egyértelmű csökkenéséről tanúskodnak – mondta Philippe Martin környezetvédelmi miniszter.

A szálló por koncentrációja kedden már nem közelítette meg a légköbméterenként 80 mikrogrammos riasztási szintet.

A miniszter megköszönte a párizsiak együttműködését és állampolgári elkötelezettségét az intézkedés tiszteletben tartásában, amelynek értelmében hétfőn csak a páratlan rendszámú járművek közlekedhettek Párizsban és a fővárost övező 22 településen. A tömegközlekedés, a bérbicikli-hálózat és az elektromosautó-kölcsönző rendszer már múlt csütörtök óta ingyenes volt a francia fővárosban.

Párizsban 1997 óta nem volt példa a szmog miatti forgalomkorlátozásra. A miniszter üdvözölte, hogy az akkoriban megtapasztalt káosz és dugó, amitől most is tartani lehetett, nem ismétlődött meg. “A közlekedés Párizsban és környékén folyamatos volt. Sőt, sokkal kevesebb dugó alakult ki, mint egy átlagos hétfőn” – tette hozzá.

A forgalomkorlátozás betartatásáért hétszáz rendőr volt felelős a főváros mintegy hatvan pontján. A páros rendszámú gépkocsik és motorkerékpárok szabályszegő vezetőit a helyszínen 22 euróra (6800 forintra) bírságolták, de a büntetés három napon belül is befizethető, akkor már 35 eurós (11 ezer forintos) összegben. Amennyiben a megbírságolt autós nem volt hajlandó visszafordulni, a rendőrök a helyszínen blokkolták a gépkocsit. Mintegy 4 ezer, páros rendszámú gépkocsival közlekedő autóst büntettek meg a rendőrök, de a járművek kilencven százaléka jogszerűen használta az utakat.

Az ingyenes tömegközlekedés naponta 4 millió euróba (1,2 milliárd forint) került a fővárosi régiónak, aminek kompenzálására a kormányhoz fordult segítségért a közlekedési vállalat.

Jean-Paul Huchon, a főváros környéki Ile-de-France régió elnöke hétfőn üdvözölte a szmogriadó elrendelését, de szerinte “talán egy kicsit” későn kapott észbe a kormány.

A tömegközlekedés csak több nappal azután vált ingyenessé, hogy a légszennyezettségi adatok meghaladták a riasztási értéket, a hétfőtől elrendelt szmogriadóról pedig csak szombaton született kormánydöntés. Vasárnap egyébként már kevésbé volt érezhető a szmog Párizsban: erős szél fújt, és ismét kék volt az ég. Hétfőn a szálló por koncentrációja viszont ismét nőtt, de már nem érte el a légköbméterenként 80 mikrogrammos riasztási szintet.

Az önkormányzati választások vasárnapi első fordulója előtt néhány nappal a kormányban helyet foglaló Zöldek nyomására meghozott kormánydöntés azonnal politikai reakciókat váltott ki. A Zöldek és szocialisták üdvözölték a döntést, a jobboldali ellenzék és az autósok és motorosok szervezetei viszont felháborodtak, s választási akciónak minősítették azt.