Rekordszámú tüntetést hozhat az idei év Kínában

Rekordszámú tüntetést hozhat az idei év Kínában

Növekszik a munkástüntetések száma Kínában, és a megmozdulások egyre intenzívebbek. Ez derül ki egy friss jelentésből.

A hongkongi székhelyű China Labour Bulletin (CLB) független munkajogi szervezetnek az MTI tudósítójához eljuttatott tanulmánya szerint az első negyedév, különösképp pedig március hónap rekordszámú megmozdulást hozott Kína-szerte.

A szervezet statisztikái szerint a múlt hónapban több mint száztíz, január és március között pedig mintegy 200 jelentősebb tüntetésre került sor az országban, ami az egész 2013-as évben regisztrált szám csaknem egyharmada. A munkástüntetések száma évről évre emelkedik, így várhatóan az idei év is rekordot hoz majd – jegyzi meg a CLB jelentése.

A 2014-es év tüntetéseinek túlnyomó többsége az ország ipari és kereskedelmi központjának számító, legfejlettebb keleti partvidék mentén zajlott, ugyanakkor elszórva már Kína nyugati felén, így Hszincsiang-Ujgur autonóm területen is regisztráltak mintegy féltucat megmozdulást, amire eddig alig akadt példa. Hszincsiangban március közepén kínai mércével nagynak számító, ezerfős gyülekezet a terület gazdasági és félkatonai állami szervezeténél tapasztalható korrupció ellen tüntetett.

A sztrájkok intenzitásukban is erősödnek, s egyre gyakrabban érintik a nagy nemzetközi vállalatokat, a külföldi média figyelmét is megnyerve ezzel. Márciusban például bérükért aggódva az IBM sencseni gyárának több mint ezer dolgozója állt le a munkával, a Samsung beszállítójának tungkuangi gyárában ugyanennyi ember társadalombiztosítási járulékért, a Walmart három üzletének több száz munkása pedig egyenlőbb bérezésükért tüntetett.

Az is jellemző, hogy míg korábban elsősorban a gyári munkások, tömegközlekedésben dolgozók sztrájkoltak, mind gyakrabban állnak ki jogaikért demonstráció formájában a szellemi munkát végzők is. Az első három hónap példái között magasabb bért követelő tanárok és óvónők, valamint kórházi dolgozók is vannak – derül ki a részletes statisztikákból.