A Horn Gyula nevét zászlajára tűző MSZP képtelen a megújulásra

A Horn Gyula nevét zászlajára tűző MSZP képtelen a megújulásra

Novák ElődNovák Előd

A Jobbik szerint a Horn Gyula nevét zászlajára tűző MSZP képtelen a megújulásra - közölte a Jobbik parlamenti frakciója vasárnap az MTI-vel.

“Az MSZP-nek nem azért kellene latba vetnie nemzetközi befolyását, hogy a pufajkás Horn Gyuláról nevezzenek el termet az Európai Parlamentben, hanem azért, hogy európai béreket és jogokat biztosítsanak Európa közepén” – írta Novák Előd, a Jobbik alelnöke a közleményben. A Népszabadság pénteken adott hírt arról, hogy termet nevezhetnek el Horn Gyuláról az Európai Parlament épületében az EP szocialista frakciója magyar és német delegációjának javaslatára. A szocialisták Magyarország uniós csatlakozásának 10. évfordulója és a Horn Gyula akkori külügyminiszter által bejelentett határnyitás 25. évfordulója kapcsán tartják fontosnak az elnevezés időzítését – írta a lap, hozzátéve, hogy hétfőn ülésezik a döntésre hivatott testület. Surján László, az EP magyar kereszténydemokrata alelnöke a Népszabadság közlése szerint levélben fordult a testület tagjaihoz a pozitív döntés ellen érvelve. Azt írta: Horn Gyula megítélése megosztja a magyar társadalmat, a korábban betöltött szerepe, illetve az 1956 utáni tevékenysége miatt. A Jobbik vasárnap kiadott közleménye szerint, “a saját népe ellen a szovjetek oldalán fegyvert fogó Horn Gyula példaképpé emelése azt mutatja, hogy az MSZP képtelen a megújulásra, sőt erre belső szándék sincs, még mindig országgyűlési képviselői közt vannak az MSZMP Központi Bizottságának egykori tagjai”. Mint írták, “az EU-ban legmagasabbra kapaszkodó MSZP-s politikus is az MSZMP KB-tag Kovács László volt, így Horn Gyulához hasonlóan nemcsak a Szovjet-, hanem az Európai Unió általi elnyomásunkban is részt vett”. Ha az Orbán Viktor által is méltatott Horn Gyuláról valóban termet neveznek el az EP-ben, a Jobbik tiltakozásul kész elhelyezni ott a tömeggyilkos pufajkások áldozatainak fényképét – fogalmazott Novák Előd.