Tábor felvidéki és kárpátaljai diákoknak

Tábor felvidéki és kárpátaljai diákoknak

A felvidéki és a kárpátaljai szórványból száz alsó tagozatos kisdiák vesz részt a Rákóczi Szövetség anyanyelvi táborában, Tatán vasárnaptól péntekig.

A szervezet MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a csaknem két évtizedes múltra visszatekintő rendezvény a felvidéki és a kárpátaljai szórványból érkező magyar kisdiákok anyanyelvismeretét igyekszik szolgálni, erősítve kötődésüket a magyar kultúrához és identitáshoz a korosztálynak szóló programok segítségével.  A tábort íjászat, néptánc, népdaltanulás, anyanyelvi játékok színesítik. 

A gyerekek Aknaszlatináról, Técsőről, Viskről, Fülekről, Csábról, Galántáról, Léváról, Losoncról, Zoboraljáról és Nagysallóról érkeznek.
A tábor lebonyolításában a Rákóczi Szövetséget a Nyitrai Egyetem tanító szakos magyar hallgatói segítik, akiknek a feladat szakmai gyakorlatot is jelent – olvasható a közleményben.