Több százezer migráns kiutasítását tervezik Brüsszelben

Több százezer migráns kiutasítását tervezik Brüsszelben

Az Európai Unió belügyminiszterei több százezer migráns kiutasításáról szóló tervezetet fognak megvitatni Brüsszelben. Ezt adta hírül a The Times brit napilap internetes felületén a birtokába jutott dokumentumokra hivatkozva szerdán.

A lap szerint a 2015 első felében az Európai Unió területére belépett menekültek közül várhatóan négyszázezernek a menedékkérelmét utasítják el az uniós hatóságok. A The Times birtokába jutott diplomáciai dokumentum szerint őket a következő hetekben utasítanák ki, és vinnék el egy harmadik országba. Brüsszel azzal fenyegeti Nigert és Eritreát, hogy visszavonja a segélyeket, a kereskedelmi megállapodásokat és a vízumegyezményeket a két országgal, ha elutasítják állampolgáraik visszafogadását. Az uniós tervben több százezer migráns őrizetbe vétele is szerepe, ugyanis így akadályoznák meg az európai hatóságok azt, hogy kiutasításuk elől megszökjenek – írja a brit lap. Az említett országok mellett az Afganisztánból, Líbiából és Szíriából érkezett emberekre is vonatkozhat ez az intézkedés.

A terv szerint a migránsok hazaszállításának folyamatához a Frontex uniós határvédelmi ügynökség nyújtana segítséget. Azokat az EU-tagokat, amelyek az illegális bevándorlók kiutasítását nem a nemzetközi jogoknak megfelelően hajtják végre, az Európai Bizottság megbírságolná.  Az illegálisan érkezett állampolgárok azonosítása és harmadik országba elszállításuk érdekében a tagországoknak módszeresen el kell fogadniuk a kiutasításokról szóló döntést, valamint meg kell hozniuk az annak végrehajtásához szükséges intézkedéseket – írta a lap.