Tehetséggondozó program indul a Kolozsvár vonzáskörében élő magyar fiatalok számára

Tehetséggondozó program indul a Kolozsvár vonzáskörében élő magyar fiatalok számára

A Kolozsvár vonzáskörében élő magyar fiataloknak szánt tehetséggondozó program elindításáról számoltak be a program szervezői hétfőn Kolozsváron.

A K plusz című program célja a Kolozsvár vonzáskörzetében élő tehetséges fiatalok felkutatása és támogatása abban, hogy elindíthassák gazdasági és társadalmi vállalkozásaikat. A kolozsvári Pont csoport és a Magyar Ifjúsági Központ (MIK) által szervezett program 2016 júniusáig tart. Szervezői 45 millió forint pályázati támogatást nyertek az Emberi Erőforrások Minisztériumától a Nemzeti Tehetségprogram révén.

A program keretében 39 rendezvényt szerveznek, amelyekkel a 14 és 29 év közötti korosztályt kívánják megszólítani és segíteni tehetségük kibontakoztatásában, hasznosításában.

Farkas András, a Pont csoport alapítója az MTI-nek elmondta, a program összekapcsolja a már működő tehetséggondozó rendezvényeket – amilyen például az Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia (ETDK) – olyan rendezvényekkel, amelyek a kreativitásuk, tudásuk piacképessé tételében, értékesítésében segíti a fiatalokat.

Süveges Antal, a finanszírozó Új Nemzedék Központ Közhasznú Kft. ügyvezetője a sajtótájékoztatón elmondta, a program annak az együttműködési megállapodásnak az eredménye, amelyet augusztusban írtak alá Kolozsváron Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkárával és Talpas Botonddal, a kolozsvári magyar ifjúsági szervezeteket tömörítő Magyar Ifjúsági Központ Egyesület elnökével.

Az igazgató azt tartotta célnak, hogy a hagyományos tehetséggondozási értékek megőrzése mellett támogassák a magyarországi és határon túli tehetséggondozási folyamatok nemzeti együttműködését. A tehetségbarát társadalmi környezet kialakítását is a célok közé sorolta.

Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere elmondta: a város 300 ezer állandó lakosa mellett százezer körüli a városban tanuló egyetemisták száma. Az Európa ifjúsági fővárosa cím – melyet Kolozsvár 2015-ben visel – tudatosította a város vezetésében, hogy Kolozsvár legfontosabb erőforrása a fiatalság.

Hozzátette, erre épít az a tízéves fejlesztési terv is, amelyet a közelmúltban fogadott el az önkormányzat. Az alpolgármester úgy vélte, a magyar fiatalok tehetséggondozó programja összhangban van a városvezetés törekvéseivel.