Huszonkét babával kereskedett, nem élte túl

Huszonkét babával kereskedett, nem élte túl

illusztrációKivégezték azt a kínai férfit, akit 22 újszülött adásvételéért tartottak felelősnek, miután a legfelsőbb bíróság is jóváhagyta az ügyében korábban másodfokon hozott halálos ítéletet. Ezt jelentette pénteken a kínai állami média.

A kivégzést a közép-kínai Honan tartomány székvárosában, Csengcsouban hajtották végre, de annak pontos időpontját nem közölték. A 22 csecsemő szüleit a hatóságok egyelőre nem találják. A 69 éves Tan Jung-cse 2008 és 2013 között két bűntársával vásárolta fel a gyerekeket a délnyugat-kínai Jünnan tartományban, majd szülőföldjén, Honanban értékesítette őket. A bírósági közleményből kiderült, a fiúkért 30 ezer jüant (1 millió 300 ezer forint), a lányokért 16 ezer jüant (700 ezer forint) adott, s legfeljebb 10 százalékos haszonnal adott túl rajtuk. Sajtóbeszámolók szerint Tan a tárgyaláson azzal védekezett, hogy ő – közvetítőként – “csupán” jót tett azokkal, akik kisbabát szerettek volna.

A férfira még 2014-ben szabták ki a legsúlyosabb büntetést, négy közreműködő társát különböző időtartamú szabadságvesztésre ítélték. A Hszinhua hírügynökség jelentésében utalt rá, hogy a kínai hatóságok az utóbbi időben fokozták a nő- és gyermekkereskedelmemmel kapcsolatos ügyek felderítését, s ezekben felgyorsították az igazságügyi eljárás menetét. 2015-ben 1362 embert ítéltek el ilyen jellegű bűncselekményekben.