A Lufthansa-csoport flottája 10 százalékát újítja meg 2016-ban

A Lufthansa-csoport flottája 10 százalékát újítja meg 2016-ban

A Lufthansa-csoport 2016-ban flottája 10 százalékát újítja meg, összesen 52 új gépet vesznek át idén, köztük a világ első két Airbus A320neo típusú gépét, és 4 ezer embert vesz fel. Ezt közölte Carsten Spohr, a német légitársasági csoport vezérigazgatója pénteken Hamburgban.

Carsten Spohr hangsúlyozta, hogy a cég történetében az idei a legnagyobb flottabővítés, soha nem vettek még át egy éven belül ennyi új gépet.

Fabrice Brégier, az Airbus vezérigazgatója elmondta, bár jelenleg a hajtómű indítása szoftveres problémák miatt tovább tart és a hibajavítás még heteket vesz igénybe, ezt követően növelik a rendelkezésre állást és felpörgetik a típus gyártását.

Az A320neo az Airbus legsikeresebb keskenytörzsű gépének, az A320-nak a továbbfejlesztett változata, amely 15 százalékkal kevesebb kerozint fogyaszt, mint elődje, köszönhetően az új, takarékosabb hajtóműveknek és a javított aerodinamikának. Emellett a gép karbantartási költsége 5 százalékkal alacsonyabb, 50 százalékkal halkabb és ugyanennyivel kevesebb nitrogén-oxidot bocsát ki, illetve évente 5 ezer tonnával kevesebb szén-dioxidot termel üzemelés közben.

A toulouse-i gyártó eddig mintegy 4500 ilyen gépre kapott rendelést, a Lufthansa 116-ot kért a típusból. A német légitársaság azok után lett az első üzembe állító cég, hogy a Qatar Airways decemberben visszalépett, mivel a Prat & Whitney hajtóművével a földi üzemelés szoftveres problémák miatt jelenleg korlátozott. A hajtómű gyártója szerint áprilisra az ezzel kapcsolatos problémák nagyobb részét megoldják.

A Lufthansa által idén átveendő 52 gép listaáron mintegy 6 milliárd dollárba kerül, míg a 116 rendelt gép értéke listaáron számolva 13,3 milliárd dollár.