Putyin az abszolút befutó

Vlagyimir PutyinAz oroszok 84 százaléka a gazdasági válság ellenére is úgy gondolja, hogy a 2018-as elnökválasztáson újraválasztaná Vlagyimir Putyint. Ez derült ki az orosz Civil Társadalom Fejlesztési Alapítvány (FoRGO) csütörtökön nyilvánosságra hozott jelentéséből.

A Putyin többsége: struktúra, dinamika és politikai preferenciák című jelentés a FoRGO-nak a VCIOM állami közvélemény-kutató intézettől megrendelt felmérésén alapul, amely szerint a megkérdezettek 82 százaléka helyesli azt, amit Putyin tesz és 84 százalék úgy gondolja, hogy újraválasztaná őt.

A felmérés szerint Putyin hívei nemcsak a kormányzó Egységes Oroszország párt támogatói közül kerülnek ki, noha ebből a pártból 96 százalék tartja jónak, amit csinál és ugyanennyien nem elleneznék, ha ő maradna a Kremlben 2018 után is. A kommunisták között politikájának támogatottsága 76, az újabb államfői mandátumáé pedig 79 százalék. A liberális demokratáknál ez az arány 69, illetve 76, a szocialista Igazság Oroszország esetében pedig 77, illetve 87 százalék. Putyin támogatottsága a parlamenten kívüli ellenzéki pártok híveinek körében is erős: ebben a közegben 64 százalék támogatja, amit tesz és ugyanennyi nem zárkózik el attól, hogy rá adja a voksát.

“Putyin többsége” a nagyvárosokban erősebb mint vidéken. Moszkvában és Szentpéterváron 87 százalék támogatja az irányvonalát és 89 százalék adná le rá ismét a voksát. A nőknél ez az arány 83-85, a férfiaknál 81-82 százalék. A VCIOM április 16-17-én végezte el felmérését egy 1600 fős mintán, 130 településen. Március végén a független Levada közvélemény-kutató központ arra a megállapításra jutott, hogy egy év leforgása alatt tíz százalékponttal, 83-ról 73 százalékra csökkent azoknak az oroszoknak az aránya, akik megbíznak Putyinban, viszont megszaporodott azok száma, akik ismét őt választanák meg. A Levada felmérése szerint a Putyint újraválasztani kész oroszok aránya a tavalyi 57-ről csaknem kétharmadra, 65 százalékra nőtt.