Kevesebben csatlakoznak az Iszlám Államhoz Európából

Kevesebben csatlakoznak az Iszlám Államhoz Európából

Az elmúlt hónapokban a korábbiaknál nagyságrendekkel kevesebb európai csatlakozott az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezethez, emiatt és más tényezők miatt az minden kétséget kizáróan gyengül. Ezt mondta Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.

A szakértő elmondása szerint emiatt kényszerül arra a terrorszervezet, hogy idősek és gyerekek közül is toborozzon. Ez ugyanakkor veszélyesebbé is teszi az IÁ-t, mert mostantól olyan rétegekre is oda kell figyelni, akikre eddig nem kellett, emellett egy gyermekkel szembeni fellépéskor erősebb gátlások léphetnek fel.

Katonailag a szövetségesek azt a stratégiát követik, hogy bombázásokkal tervezik annyira meggyengíteni a szervezet ellenállóképességét, hogy a helyi szövetséges erők képesek legyenek elfoglalni a területet. Ez a stratégia Irakban eredményes, Szíriában azonban a szíriai kormány és az oroszok még mindig inkább a szíriai mérsékelt ellenzéket támadják, mintsem az IÁ-t – mondta Gyarmati István. Hozzátette, a célban ugyan mindenki egyetért, csakhogy az orosz taktika szerint meg kell erősíteni a szír államot, majd az maga visszafoglalja a területeket. Ebben van logika, csak az a kérdés, hogy milyen áron – jegyezte meg.