Bernie Sanders nem lép vissza

Bernie Sanders nem lép vissza

Nem lép vissza Hillary Clinton volt külügyminiszter javára Bernie Sanders szenátor a Demokrata Párton belül az amerikai elnökjelöltségért folyó versenyben. Ezt maga Sanders jelentette be kedden éjjel hívei előtt mondott beszédében.

A kaliforniai Santa Monicában megtartott nagygyűlésen a vermonti szenátor arra tett ígéretet, hogy nem hagyja abba a küzdelmet az elnökjelöltségért. “A harc folyatódik” – lelkesítette a tőle szokatlanul rövid beszédben a híveket. Tette ezt annak ellenére, hogy a keddi előválasztásokon hat szövetségi állam közül háromban bizonyosan vereséget szenvedett, és bár a beszéd elmondásakor a kaliforniai végeredmény még nem született meg, de a szavazatok hetven százalékának feldolgozása alapján Hillary Clintonnak behozhatatlan előnye volt. 

“Keményen küzdünk majd, hogy megnyerjük a Washington DC-ben tartandó előválasztást, majd folytatjuk a társadalmi és gazdasági igazságosságért vívott harcunkat egészen Philadelphiáig” – mondta Sanders. A szövetségi fővárosban, Washington DC-ben június 14-én lesz az előválasztási folyamat utolsó állomása, a pennsylvaniai Philadelphiában pedig a demokraták országos elnökjelölt-állító konvencióját tartják július közepén. 

A sajtóinformációk ellenére, miszerint szerdán várhatóan jelentősen csökkenti kampánystábjának létszámát, Sanders azt ígérte, hogy a philadelphiai konvencióig folyamatosan kampányol. “A előttünk álló küzdelem nagyon, nagyon nehéz lesz” – mondta a szenátor, s hozzátette, hogy tisztában van a matematikával, vagyis az eddigi választási eredményekből fakadó esélyekkel. 

A keddi előválasztások nagy győztesének, Hillary Clintonnak a nevét a szenátor csupán egyszer ejtette ki: amikor elmondta, hogy “kedves telefonhívást” kapott a volt külügyminisztertől, akinek ő is gratulált eredményeihez. 

Kedden hat szövetségi államban tartottak előválasztást, és közülük Bernie Sanders csak kettőben győzött: Észak-Dakotában és Montanában. Észak-Dakotában a voksok 64,2 százalékát szerezte meg, Montanában pedig a választók 50,5 százaléka szavazott rá. New Jerseyben, Új-Mexikóban és Dél-Dakotában Hillary Clintoné lett a győzelem.