Ennyi nigériai érkezett, haza kellett menniük

Ennyi nigériai érkezett, haza kellett menniük

Ötvenhét embert toloncoltak vissza Nigériába az Európai Unió több tagállamából - erősítette meg az osztrák belügyminisztérium.

A tárca szerint “a nagyszabású közös európai visszatoloncolási akcióra” csütörtökön került sor – közölte az Österreich című osztrák napilap pénteki számában. Az Ausztria által szervezett, az Európai Unió határvédelmi ügynökségének (Frontex) közreműködésével indított charterjárattal történő kitoloncolásban több másik állam is együttműködött, így Norvégia, Svájc, Magyarország, Csehország, Spanyolország, Németország, Franciaország, Svédország és Dánia is. Az osztrák belügyminisztérium a részt vevő országok akcióját “egy közös európai vissztoloncolási politika látható jelének” nevezte.

Az osztrák tárca szerint az Ausztriából kitoloncolt 13 személy közül tízen a többi között kábítószer bűncselekmények miatt lettek korábban elítélve. A minisztérium továbbá kiemelte: Ausztria már a korábbi években is “élenjáró” szerepet vállalt magára az Európai Unióban az illegális bevándorlókat származási országukba visszaszállító járatok szervezésében, és emlékeztetett, hogy az első ilyen Frontex-járatot 2006-ban indították.