Fantasztikus az előrehaladás az amerikai elnök szerint

Fantasztikus az előrehaladás az amerikai elnök szerint

A Hszi Csin-ping kínai államfővel folytatott megbeszélései végeztével Donald Trump amerikai elnök azt hangsúlyozta, hogy "fantasztikus az előrehaladás az amerikai-kínai viszonyban". Wilbur Ross amerikai kereskedelmi miniszter bejelentette, száznapos tervben állapodtak meg a kínai féllel. 

Donald Trump pénteken kiemelte, hogy Hszi elnök és ő “sok problémán felülkerekedtek”. A másfélnapos floridai csúcsértekezlet után – amelyet beárnyékolt az Egyesült Államok csapásmérése Szíriára és az ezt követő vita és állásfoglalások sora – az amerikai és a kínai fél is elégedetten nyilatkozott. Elemzők fel is figyeltek rá: eltűnt Donald Trumpnak a Kínával kapcsolatos korábbi megnyilvánulásaiban tapasztalt érdes stílusa.

Közös sajtóértekezletet nem tartott a két elnök, de a pénteki tárgyalások rövid szünetében az újságírók kérdezhették őket. Trump elnök leszögezte: “fantasztikus előrehaladást értünk el Kínával ápolt kapcsolatainkban”, majd hozzátette, hogy további előrelépésre számít. Kiemelte azt is, hogy szerinte “sok, potenciálisan súlyos gond megoldódik majd”. Bár azt nem részletezte, hogy milyen súlyos gondokról vagy az amerikai-kínai gazdasági kapcsolatokat megterhelő problémák megoldódásáról van szó. 

Hszi Csin-ping elnök szintén derülátón nyilatkozott. “Egymás mélyebb megértésére törekedtünk, és megalapoztuk a bizalmat, amely elengedhetetlen a működőképes kapcsolatokhoz és a barátsághoz” – fogalmazott a kínai politikus. Hitet tett amellett, hogy a továbbiakban is állandó módot találnak a baráti viszony kiépítésére. “A világ békéjének és stabilitásának érdekében eleget teszünk majd a történelmi felelősségünk támasztotta elvárásoknak” – hangsúlyozta. Trump közölte: “száz százalékig egyetért”. 

őszinte és barátságos légkörben zajlottak, és mindketten egyetértettek, hogy erősítsék együttműködésüket annak érdekében, hogy rábírják Észak-Koreát atomprogramja visszafogására. Az amerikai diplomácia vezetője szerint Hszi Csin-ping egyetértett Donald Trumppal abban is, hogy nukleáris programjával Észak-Korea nagyon komolyan veendő szakaszba érkezett. Tillerson elmondta, hogy Trump elnök felvetette a nemzetközi normák betartásának fontosságát a Dél-kínai- és a Kelet-kínai-tengeren, és szóba hozta komoly aggodalmait is a kínai ipari és agrárpolitika amerikai munkahelyekre gyakorolt hatásairól. 

Steve Mnuchin amerikai pénzügyminiszter arról tájékoztatta az újságírókat, hogy kínai partnereivel átfogó gazdasági tárgyalásokat kezdett, a kereskedelmi tárca irányítója, Wilbur Ross pedig a tárgyalások legjelentősebb eredményének nevezte, hogy száznapos közös tervet dolgoztak ki a gazdasági, kereskedelmi nézetkülönbségek megvitatására. A közös terv célkitűzése, hogy növelje az Egyesült Államok Kínába irányuló exportját és csökkentse az amerikai kereskedelmi deficitet.