Merkel és Ivanka Trump a nők hitelhez jutását segítő kezdeményezést indított el

Merkel és Ivanka Trump a nők hitelhez jutását segítő kezdeményezést indított el

A nők hitelhez jutását segítő kezdeményezést indított útjára kedden Berlinben a világ legfejlettebb ipari államait és legnagyobb feltörekvő országait összefogó G20 csoport soros német elnökségének keretében Angela Merkel német kancellár és Ivanka Trump, Donald Trump amerikai elnök tanácsadója és lánya.

A német G20-elnökség programjaként megrendezett Women20 (W20) csúcstalálkozó elnevezésű tanácskozás volt Ivanka Trump első hivatalos útja, amióta március végén kinevezték elnöki tanácsadónak.

A konferencián tartott pódiumbeszélgetésen – amelyen mások mellett részt vett Máxima holland királynő és Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója – Angela Merkel kiemelte: Ivanka Trump azért csatlakozott a politikai fórumként működő G20 csoport munkáját a civil társadalom oldaláról kiegészítő W20 folyamathoz, és azért látogatott el Berlinbe, hogy a Fehér Ház képviseletében segítsen megvalósítani egy ígéretes ötletet, amely a nők mint vállalkozók támogatását szolgálja.

Az elképzelés szerint a G20 csoport azon tagjai, amelyek hajlandóak felkarolni a kezdeményezést, a magánszférából érkező támogatókkal együtt létrehoznak egy alapot, és a Világbank erre építve egy tőkeáttételes megoldással – az alapba fektetett tőke megsokszorozásával – kialakít egy úgynevezett pénzügyi eszközt, azaz hitelkeretet, amelyből nőknek juttatnak kölcsönt kedvező feltételekkel egyéni vállalkozások beindításához.

A nők gazdasági, munkaerőpiaci helyzetéről szóló beszélgetésen a kancellár hangsúlyozta, hogy továbbra is jelentős a nemek közötti szakadék a munkaerőpiacon, hiszen míg a férfiak foglalkoztatottsági aránya világszerte átlagosan 76 százalék, a nőké csak 50 százalék.

Ezen a helyzeten a szakmai képzés, továbbképzés erősítése mellett azzal is lehet változtatni, ha szélesítik a hozzáférést a vállalkozások beindításához szükséges tőkéhez. Ezt szolgálná a Világbank új pénzügyi eszköze, amelynek ügyét a W20 folyamat révén “becsatornázzák” a G20 politikai törekvéseibe – fejtette ki Angela Merkel.

Rámutatott, hogy a főleg fejlődő országokban alkalmazott mikrohitelezés a legsikeresebb a nők esetében, mert a nők “sokkal közelebb vannak a mindennapi élet valóságához”, és vállalkozásaikat az egész család hasznára működtetik. Ezért “nagyon-nagyon fontos lépés” a mikrohitelezéstől eljutni a komoly összegű vállalkozási hitelekig. Azonban a legtöbb fejlődő országban még az állami fejlesztési bankoknál is annyira magas a kamatteher, hogy szinte senki sem jut hitelhez, “nők pedig egyáltalán nem”. Ezért lenne hasznos egy “speciális pénzügyi eszköz” a támogatásukhoz.

Christine Lagarde kiemelte, hogy a gazdasági növekedés jelentős forrása a nők foglalkoztatottságának növelése és részvételük erősítése a vállalkozói, cégtulajdonosi szektorban. A nemek közötti egyenjogúság erősítése több munkahelyet, tagoltabb gazdasági szerkezetet, a kereskedelem élénkülését és nagyobb gazdasági, társadalmi stabilitást eredményez. Például az Egyesült Államok gazdasága 5 százalékkal növekedne csak annak hatására, ha teljes mértékben felszámolnák a nemek közötti munkaerőpiaci szakadékot, vagyis ha a nők foglalkoztatottsága elérné a férfiakét – húzta alá az IMF vezetője.

Ivanka Trump – aki elnöki tanácsadóként a nők helyzetével és a nemek egyenjogúságának ügyével is foglalkozik – a többi között arról beszélt, hogy új funkciójában egyelőre főleg “figyelni, tanulni” szeretne, és úgy érzi, hozzá tud járulni az ügyek előmozdításához.

Kérdésre válaszolva kijelentette, hogy igaztalanok az édesapjával szemben a nőkkel kapcsolatos viszonyulása miatt megfogalmazott bírálatok. Donald Trump szilárd meggyőződése, hogy a nők éppen olyan jól tudnak dolgozni, mint a férfiak, ezt az a sok ezer nő is tanúsítja, aki a magángazdaságban együtt dolgozott vele – hangsúlyozta Ivanka Trump. Hozzátette, hogy nőként soha nem szenvedett hátrányt családjában, édesapja mindig arra bíztatta, hogy valósítsa meg álmait, terveit, és soha nem kezelte másként, mint fivéreit.