Így gondolnak az EU-ra a fiatalok

Így gondolnak az EU-ra a fiatalok

Az európai fiatalok túlnyomó többsége szerint az Európai Unió csupán gazdasági közösség, és alig egyharmaduk vallja, hogy értékközösség. Ezt mutatta ki egy csütörtökön Berlinben ismertetett nemzetközi felmérés.

A TUI német idegenforgalmi konszern közhasznú alapítványának (TUI Stiftung) megbízásából hét EU-tagország – Franciaország, Görögország, Lengyelország, Nagy-Britannia, Németország, Olaszország, Spanyolország – bevonásával készített felmérés szerint a 16-26 éves korosztály 76 százaléka elsősorban gazdasági közösségként fogja fel az EU-t, és mindössze 30 százalék gondolja úgy, hogy más funkciók mellett közös kulturális értékeket képviselő országok közösségeként is működik.

A YouGov közvélemény-kutató intézet által készített felmérés eredményeit ismertető jelentésben kiemelték, hogy a fiatalok “inkább igazgatási apparátusnak, mintsem közösségnek tekintik az EU-t”. Ugyanakkor a többség – 53 százalék – így is elégedett az EU-val. Több mint egyharmaduk – 38 százalékuk – úgy véli, vissza kell adni a tagállami kormányoknak a közösségi szintre átruházott jogköröket. Ezzel  a gondolattal leginkább Görögországban és Nagy-Britanniában lehet találkozni, ebben a két országban a fiatalok 60 százaléka, illetve 44 százaléka szorgalmazza a tagállami kormányok megerősítését az uniós intézményekkel szemben. A leginkább EU-párti szellemiség a németországi fiatalokat jellemzi, körükben csak 22 százalék helyezné vissza a tagállamoktól az EU-ra átruházott jogköröket.

A közösség elhagyásának gondolatát egyik vizsgált tagországban sem támogatja a fiatalok többsége. A hét tagállamot együttvéve a fiatalok 21 százaléka szorgalmazza hazája uniós tagságának feladását. A legnagyobb arányt Görögországban (31 százalék), Nagy-Britanniában (27 százalék) és Olaszországban (26 százalék) mérték. A leginkább EU-pártiak ebben a vonatkozásban is a német fiatalok, körükben 12 százalék pártolná a kilépést, és 69 százalék megőrizné az uniós tagságot.

Azzal a kijelentéssel, hogy mindent egybevetve a demokrácia a legjobb államforma, a megkérdezettek 52 százaléka értett egyet. A demokrácia támogatottsága Görögországban, Németországban és Spanyolországban a legnagyobb, 66 százalékos, 62 százalékos, illetve 57 százalékos. Három országban kisebbségben vannak a demokráciát a legjobb berendezkedésnek tartó fiatalok: arányuk Olaszországban 45 százalékos, Franciaországban és Lengyelországban pedig egyaránt 42 százalék.

A fiatalok a vizsgált országokban többnyire elégedetlenek személyes gazdasági-pénzügyi helyzetükkel, és borúlátóak kilátásaikkal kapcsolatban. Csupán 29 százalékuk értékeli jónak jelenlegi helyzetét, és többségi – a megkérdezettek 52 százaléka által vallott – meggyőződés, hogy a mai európai fiatalok alacsonyabb életszínvonalat érnek majd el, mint a szülők nemzedéke. A felmérést 6000 fiatal megkérdezésével végezték el, február 16. és március 3. között.