Trump szerint van esély a törvény elfogadására

Trump szerint van esély a törvény elfogadására

Donald Trump amerikai elnök szerint a kedden bejelentett halasztás ellenére is van esély az egészségbiztosítási törvény elfogadására.

Az elnök azután nyilatkozott így, hogy a Fehér Házban megbeszélést tartott valamennyi republikánus szenátorral. A törvényhozókat azt követően invitálta hivatalába, hogy Mitch McConnell, a szenátus republikánus frakciójának vezetője bejelentette, hogy elhalasztják a voksolást a törvényjavaslatról.

Donald Trump kifejtette: az előző elnökről elnevezett Obamacare egészségbiztosítási törvény “visszavonása nagyszerű lesz, ha sikerül elérnünk”. Reményét fejezte ki, hogy még van esély az elfogadásra, s szerinte ez “nagyon-nagyon fontos az embereknek, és nagyon-nagyon fontos az egész országnak, amelyet szeretünk”.

Mitch McConnell frakcióvezető az elnökkel folytatott megbeszélés után azt hangsúlyozta, hogy a republikánusoknak muszáj saját megoldást találniuk, mert ha a demokratákkal kellene egyeztetniük, az egyúttal a republikánus elképzelések végét is jelentené. “Tudjuk, hogy a jelenlegi helyzet egyszerűen elfogadhatatlan, fenntarthatatlan és a cselekvés hiánya nem megoldás” – hangoztatta McConnell.

Keddi sajtójelentések szerint ugyanakkor bővült a törvényt ellenző republikánus politikusok száma: az eddigi négyen felül további három szenátor jelentette be, hogy jelenlegi formájában ellenzi a törvényjavaslatot.

A republikánusok most azt tervezik, hogy újraírják a törvényjavaslatot, kikérik hozzá a Kongresszusi Költségvetési Bizottság (CBO) nevű, pártoktól független elemző intézet véleményét is, s a tervezetet ezután bocsátják ismét vitára. Erre várhatóan már csak a nyári szünet után kerül sor.

A CBO hétfőn hozta nyilvánosságra nagy feltűnést keltő hatástanulmányát, amelyben a többi között arra figyelmeztetett, hogy a Trump kormányzat által tervezett új egészségbiztosítási törvény következtében 2026-ig további 22 millióval, mintegy 49 millióra emelkedne a biztosítás nélkül maradó amerikaiak száma. 

Chuck Schumer, a demokrata párti szenátorok frakciójának vezetője rövid sajtóértekezleten jelentette be, hogy az egész törvénytervezet alapjaiban rossz és helyette inkább az Obamacare néven még mindig érvényben lévő egészségbiztosítási törvény korrigálásáról kellene tárgyalni.