Nagy küzdelemre számítanak a szomszédban

Nagy küzdelemre számítanak a szomszédban

Mivel a korábbiakhoz képest határozottabb karakterű "versenyzők" csapnak össze az őszi választáson, "nagyobb és hangosabb" választási küzdelemre lehet számítani. Ezt írta vasárnapi számának vezércikkében a Die Presse című osztrák lap. A Kurier című újság pedig azt vizsgálta, hogy a Sebastian Kurz új néppárti elnökbe vetett bizalom miből táplálkozhat.

Szombaton hivatalosan is pártelnökké választotta a kisebbik osztrák kormánykoalíciós párt, az Osztrák Néppárt (ÖVP) kongresszusa Linzben Sebastian Kurz külügy- és integrációs minisztert, akit az előző pártelnök, Reinhold Mitterlehner lemondása után az ÖVP vezetősége május elején választott meg.

Ritkán kerülnek olyan, “valóban választható karakterű” emberek a politikai színtérre, akik az elődökhöz képest elsősorban intellektusban, tehetségben, retorikában és bátorságban tűnnek ki – állapítja meg Rainer Nowak, a Die Presse főszerkesztője, aki biztatónak nevezte a Sebastian Kurz ötleteit és céljait. A főszerkesztő emlékeztet arra, hogy a korábbi államfőjelölt, Irmgard Griss esetleg a Neos liberális pártban vállal szerepet, valamint várhatóan Peter Pilz, a Zöldek pártjának egyik alapító tagja saját listával indul majd. 

A Kurier vasárnapi vezércikkében arról írt, hogy Kurz előnye a közérthetőségben és az értelmetlen viták elkerülésében rejlik, a szerző szerint azonban “a tartalmat illetően az ÖVP elnöke még talány”. 

A cikkíró szerint Kurz hatásos képeket vonultat fel és világosan fogalmaz, a szombati pártgyűlésen is az volt a varázsszövege, “mantrája”, hogy “hagyjuk a dolgok szépítését, és beszéljünk a valóságról!”. A lap emlékeztetett, hogy Mitterlehner lemondásánál is megőrizte nyugalmát, új választásokat szorgalmazott, és a kiállt a pártelnöki jogokért. 

Kurzot pártjának lelkesedése hajtja, de tudja, hogy ez sokáig nem lesz elég – olvasható a Der Standard című lap véleménycikkében. Az elnököt elődje, Reinhold Mitterlehner tréfás, de kritikus szavai sem tántorítják el attól, hogy hagyja magát “kiadósan” ünnepeltetni – állapítja meg Sebastian Fellner, a lap belpolitikai szerkesztője, aki úgy véli: a párt átnevezése ide, az új külső megjelenés oda – Kurz mégiscsak az ÖVP-t vezeti, és az alapszabály megváltozását követően marad a tartományi és az országos szervezetek közötti konfliktus. Fellner szerint az új pártelnök tudja, hogy az “eufória szalmalángja” rövid ideig fog tartani, hiszen látta már néhány pártvezető röptét és bukását is. Kurz már most tudja, miképpen kerülje el, hogy ő legyen a következő bukott pártelnök – ez azonban nem jelenti azt, hogy sikerülni is fog neki – olvasható a cikkben.

A Kurier vasárnapi véleménycikkében arról ír, hogy mozgolódnak az osztrák pártok. Az ÖVP hagyja, hogy ifjúsági szervezete diktáljon, így megakadályozhatják a párt eljelentéktelenedését, a szociáldemokraták mély válságát pedig a bécsi szervezet utódlási harcai és a szabadságpárttal folytatott együttműködésről szóló belső vita jelenti.

Daniea Kittner, a lap belpolitikai szerkesztőjének kézjegyével ellátott cikk Reinhard Heinisch politológust idézi, aki szerint Ausztriában “kartellpártok” léteznek, hiszen nem a választókból élnek, hanem az állami hivatalokból, a posztokból és a támogatásokból. A politológus arról beszélt, hogy Kurztól ezeknek a szokásoknak a megszüntetését várta. 

Ausztriában október 15-én előrehozott parlamenti választást tartanak. Az ÖVP vezetője szeptemberben mutatja be teljes kormányprogram-tervezetét, amelynek fő témája várhatóan az adóreform, az ország biztonsága és az osztrák szociális rendszer fenntarthatósága lesz. 

Az SPÖ már meghatározta a jövőbeni koalíciós együttműködés feltételeit, és azok ismeretében több médium arról írt, hogy ezzel elvben szabaddá tette az utat az Osztrák Szabadságpárttal (FPÖ) kötendő koalíciós kormányzás előtt. Hónapokon át a szabadságpárt volt a legnépszerűbb párt Ausztriában, azonban a konzervatív néppárt élén májusban történt vezetőváltás után az ÖVP ugrott az első helyre. Jelenleg a párt 33 százalékos támogatottsággal bír, az SPÖ 26, az FPÖ 24 százalékon áll.